DVSC: sérülés veszélyezteti Bódi Ádám külföldi szerződését

Vágólapra másolva!
2019.07.10. 13:51
null
Bódi Ádám (27) egy tavaszi bajnokin (Fotó: Koncz György)
Sérülés miatt biztosan kihagyja az FK Kukësi elleni két El-selejtezőt a DVSC középpályása, Bódi Ádám, sőt a bokasérülése a külföldre szerződés lehetőségét is veszélyezteti – tudtuk meg a debreceni labdarúgócsapat hivatalos honlapjáról.

 

„A bokám folyamatosan fáj, egy darabig biztosan nem tudok pályára lépni – idézi a dvsc.hu Bódi Ádámot, aki nem csak azt sajnálja, hogy ki kell hagynia a nemzetközi meccseket. – Egy sérülés sohasem jön jókor, de ez most a lehető legrosszabbkor jött, hiszen a nemzetközi szereplés mellett eleshetek egy külföldi szerződés esélyétől is. Több országból érdeklődtek irántam, lett volna lehetőségem egy másik bajnokságban futballozni, sajnos azonban ez a lehetőség egyelőre elúszni látszik. A napokban több orvossal konzultáltam, velük együtt keressük a legjobb megoldást, hogy minél hamarabb felépüljek.”

EURÓPA-LIGA 2019–2020
SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ

1. MÉRKŐZÉS – JÚLIUS 11., CSÜTÖRTÖK
19.00: DEBRECENI VSC
(magyar)–Kukësi (albán) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Debrecen, Nagyerdei Stadion

Legfrissebb hírek

Sándor Tamás visszatér Debrecenbe – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája

Kimaradtak a helyzetek, gól nélkül zárult a keleti rangadó

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 19:27

Amikor az ETO legutóbb megverte a Fradit, bajnok is lett; élre állhat a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.09.26. 13:58

Rendezettre kommunikálva – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.09.25. 23:08

A Debrecen megverte idegenben a Kisvárdát, és a tabella második helyére ugrott

Labdarúgó NB I
2025.09.21. 19:39

Több mint 40 éve nem látott sorozattal a háta mögött utazik a Diósgyőr az FTC-hez

Labdarúgó NB I
2025.09.19. 13:26

Megszűnnek a DVSC likviditási nehézségei

Labdarúgó NB I
2025.09.16. 16:00

Váratlan hírek a Lokiról: akadozhatnak a fizetések a DVSC-nél

Labdarúgó NB I
2025.09.15. 19:03
Ezek is érdekelhetik