Puskás Akadémia: 18 éves tehetséget igazoltak – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.25. 14:41
null
Huszti András a PAFC-nál folytatja (Fotó: pfla.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Puskás Akadémia FC a hivatalos honlapján jelentette be Huszti András szerződtetését.

 

A klub tájékoztatása szerint a 18 esztendős védő két idényre írt alá a Puskás Akadémiához.

Huszti András a Haladás akadémiáján nevelkedett, az előző kiírást már a tiszakécskei Duna Aszfaltnál töltötte, melynek színeiben összesen húsz bajnoki mérkőzésen lépett pályára az NB II-ben, ezeken egyszer volt eredményes, emellett kiosztott két gólpasszt is.

„Andris átigazolásával ismét egy ígéretes fiatal került a Puskás Akadémiára; akárcsak a legutóbbi évadban, most is szeretnénk lehetőséget adni a tehetségeknek. Az elmúlt idényben folyamatosan figyeltük a teljesítményét, kiegyensúlyozottan, jól produkált a felnőttek közt. Reméljük, nálunk még tovább tud fejlődni. Kifejezetten jó állapotban érkezett a keretünkhöz, bízunk benne, hogy örömét leli a játékban a Puskás Akadémiánál, és a beilleszkedése is zavartalan lesz. Minél több NB I-es mérkőzést, és minél sikeresebb idényt kívánunk neki, gólokkal, gólpasszokkal” – vélekedett a váltás kapcsán Tóth Balázs klubigazgató.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIA FC-NÉL
Érkezők: Fülöp Lóránd (romániai, FC Botosani – Románia), David Vanecek (cseh, Hearts – Skócia, szabadon igazolhatóként), Huszti András (Duna Aszfalt Tiszakécske)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Csilus Ádám (Csákvár), Ezekiel Henty (?, nigériai, NK Osijek – Horvátország), Madarász Márk (?, ETO FC Győr), Molnár Gábor (?, Mezőkövesd), Antonio Perosevic (horvát, el-Ittihad Kalba – Egyesült Arab Emírségek), Prosser Dániel (?, DVTK), Tóth Balázs (Csákvár)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek:
Távozók: Szécsi Márk (DVSC, kölcsön után végleg), Liridon Latifi (albán, FC Sheriff Tiraspol – Moldova)

Legfrissebb hírek

Pető Tamást menesztette a Fehérvár, Tímár az új edző – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:45

Kép: már Tímár Krisztián tartotta a Fehérvár edzését

Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:16

Pászka Lórándot egy hét alatt kétszer műtötték meg

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:36

Szavazzon! Melyik csapat nyeri meg a labdarúgó NB I-et idén?

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:53

Sérvműtétje után lett kulcsember a Paksban Hinora Kristóf

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:33

NS-infó: kedden jelenthetik be Pető Tamás leváltását

Labdarúgó NB I
2025.04.14. 19:09

NB I: kilenc kulcsmeccs jön, amelyeken eldőlhet a bajnoki cím és a kiesés

Labdarúgó NB I
2025.04.14. 18:50

Hosszabbított saját nevelésű védőjével a DVTK

Labdarúgó NB I
2025.04.14. 18:06
Ezek is érdekelhetik