NB I: az FTC is figyeli a Vidi által kiszemelt brazil támadót?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.18. 21:14
A Mol Vidi FC mellett a Ferencváros labdarúgócsapata is érdeklődik az FK Lviv játékosa, a 23 esztendős Bruno Duarte da Silva után – írja az ulloi129.hu szurkolói portál az ukrán sportarena.com információira hivatkozva.

Mint olvasható, állítólag az FTC is megfigyelőket küldött az ukrán élvonalban szereplő FK Lviv soron következő bajnoki összecsapására, s a kiszemelt Bruno Duarte, akivel kapcsolatban néhány nappal ezelőtt megírtuk, hogy a nyáron klubot válthat – néhány belga csapat mellett az FC Köbenhavn és a Mol Vidi FC (amely júliustól már Mol Fehérvár FC néven szerepel) is érdeklődik iránta. néhány nappal ezelőtt megírtuk, hogy a nyáron klubot válthat – néhány belga csapat mellett az FC Köbenhavn és a Mol Vidi FC (amely júliustól már Mol Fehérvár FC néven szerepel) is érdeklődik iránta.

Bruno Duarte a jelenleg is zajló idényben 25 bajnokin lépett pályára és kilenc gólt szerzett, értékét a transfermarkt.de piaci portál 700 ezer euróra becsüli. Az FK Lviv nincs éppen a legjobb passzban, előző hat bajnokiját elvesztette, a 6. helyen áll a bajnokságban. Vasárnap az FK Olekszandrijával mérkőzik meg.

A Ferencváros labdarúgócsapata átigazolási sajtóhíreket nem kommentál.

Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Balogh Botond közel áll a váltáshoz, kölcsönbe kerülhet

Légiósok
2025.09.05. 11:25
Ezek is érdekelhetik