Kisvárda: a korábbi alapembernek lejár a szerződése

B. T.B. T.
Vágólapra másolva!
2019.05.22. 08:26
Már nem főszereplő a szerb Brana Ilics, a kisvárdaiak rutinos támadója csereként is hozzá tudott tenni a bennmaradást érő győzelemhez, de miután a szerződése lejár a labdarúgónak, nem tudja, marad-e Kisvárdán.

A Kisvárda megcsinálta, ami az elmúlt évtized abszolút újoncai közül csak a Puskás Akadémiának sikerült a 2013–2014-es idényben: benn maradt az első osztályban. Ez korábban a Mezőkövesdnek (2013– 2014), a Gyirmótnak (2016–2017) és a Balmazújvárosnak (2017–2018) sem jött össze. A klubtörténelmi időszaknak, a feljutásnak és a bennmaradásnak aktív részese volt Brana Ilics, aki vasárnap jól „szállt be” a Mezőkövesd elleni bajnokin (2–1). A csereként neki jutó csaknem fél órában sokat tett azért, hogy a kisvárdai csapat megszerezze a február 9. óta várt hazai győzelmet, holott a szerb-magyar támadó okkal várhatta, hogy az előző fordulóban Pakson nyújtott teljesítménye alapján helye lesz a kezdő tizenegyben.

„Amikor a meccs előtt megkérdezték tőlem, hogy a kispadról beszállva is tudok-e főszerepet vállalni, azt válaszoltam, hogy természetesen – mondta Brana Ilics. Ha a helyzet úgy kívánja, a padról érkezem, de ha kiszorulok a keretből és a lelátóra kell ülnöm, azt is elfogadom. Szerencsére utóbbira azért mostanában nem volt példa, de nem ágálok, ha csak csereként számítanak rám. Harmincnégy éves elmúltam, tudom, hogy ilyenkor már nem a klasszikus főszerepet osztják az emberre. Szép két évet töltöttem Kisvárdán, a szerződésem lejár, meglátjuk, lesz-e folytatás.”

Kisvárdán máris munkához láttak a második élvonalbeli idényére készülő csapatnál. Révész Attila sportigazgató egyeztetett a játékosokkal, különös tekintettel azokra, akiknek lejár a szerződésük vagy opciós lehetőség van a közös folytatásra. A napokban már várható néhány bejelentés.

Legfrissebb hírek

Hornyák Zsolt: Hiányzott már a győzelem; Kuttor Attila: Nem érdemeltünk vereséget – mestermérlegek

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:03

A végig tudatosabb Kisvárda szerencsés góllal győzte le a Kazincbarcikát

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 15:12

Az újoncok történelmi csatáján akár főszerep is várhat Ubochiomára

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 10:39

Közeleg a kerek évforduló – 2015 decembere óta vár az újabb derbigyőzelemre az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 10:46

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42

Megoperálták a Kisvárda középpályását

Labdarúgó NB I
2025.10.15. 11:10

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

A Ferencváros alapemberét szemelte ki az Al-Ahli

Labdarúgó NB I
2025.10.13. 09:06
Ezek is érdekelhetik