Vidi: „A Magyar Kupa lehet az egyetlen serleg, amit begyűjthetünk”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.23. 08:45
null
A Vidi játékosai a kupaelődöntő visszavágóját megelőzően, hétfőn már Debrecenben vacsoráztak (Fotó: molvidi.hu)
A Mol Vidi FC kedden 20 órától egygólos előny birtokában utazik a Magyar Kupa-elődöntő visszavágójára a DVSC-hez, de nehézséget jelent, hogy a csapatból és a kispadról is lesznek hiányzói a fehérváriaknak. A meccsel kapcsolatban Kovácsik Ádám nyilatkozott a Vidi hivatalos honlapjának.

 


„Nagyon nehéz mérkőzés vár ránk kedden este Debrecenben, ráadásul alapembereink hiányoznak a védelem tengelyéből. Ugyanakkor előnyből várjuk a találkozót, és természetesen a döntőbe jutás a célunk. Ennek érdekében szerintem mindenképp gólt kell szereznünk, de még az sem lenne a DVSC ellen idegenben életbiztosítás” – fogalmazott a vidi.hu-nak a fehérváriak kapusa.

Mint ismeretes, a Debreceni VSC elleni első meccsen Juhász Roland piros lapot kapott a Vidiből, ezért a visszavágón eltiltását tölti, ahogy Paulo Vinícius is, aki múlt héten megkapta a harmadik sárga lapját a sorozatban, ezért kell hiányoznia, míg Fiola Attila továbbra is sérült. Ugyanakkor nem csak a játékosok között vannak eltiltottak. Marko Nikolics vezetőedzőt és Brockhauser István kapusedzőt is két Magyar Kupa-mérkőzésre eltiltotta a szövetség, miután mind a ketten szóvá tették Farkas Ádám játékvezető ténykedését az első mérkőzésen, így ők továbbjutás esetén a döntőben sem lehetnek ott a kispadon. Nikolicsot két segítője, Radoje Szmiljanics és Szalai Tamás helyettesíti Debrecenben, a meccs után utóbbi fog nyilatkozni.

„Sajnos meg kell barátkoznunk azzal a gondolattal, hogy idén a Magyar Kupa lehet az egyetlen serleg, amit begyűjthetünk, azt azonban nem szabad szem elől téveszteni, hogy a Vidi története során eddig csupán egy alkalommal hódította el a Magyar Kupát, úgyhogy nem hiszem, hogy ha ez sikerülne, akkor nagyon búslakodnunk kellene a szezon végén – hangsúlyozta Kovácsik Ádám.Az ellenfél tizenegyesrúgóiból mindig fel szoktam készülni, de remélem, hogy a rendes játékidőben sikerül kiharcolnunk a továbbjutást

A Vidi már hétfő este megérkezett Debrecenbe a kedden 20 órakor kezdődő találkozóra.

MAGYAR KUPA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
KEDD

20.00:
Debreceni VSC–Mol Vidi FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
SZERDA
15.00:Soroksár SC (NB II)–Budapest Honvéd(Tv: M4 Sport)– élőben az NSO-n!

MAGYAR KUPA
ELŐDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK
Április 16.

Mol Vidi FC–Debreceni VSC 1–0
Április 17.
Budapest Honvéd–Soroksár SC (NB II) 2–1

 

Legfrissebb hírek

A Vasas a Puskás Akadémiát, az Ajka a Kisvárdát ejtette ki a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
10 órája

A Szpari tizenegyesek után kiesett, a Paks öt, a DVTK három gólt szerezve jutott tovább a kupában

Labdarúgó NB I
11 órája

Schön Szabolcs góllal mutatkozott be az ETO-ban, az MTK-ban Németh Krisztián mesterhármasig jutott

Labdarúgó NB I
12 órája

Tizenöt gólt szerzett a Ferencváros Magyar Kupa-meccsen Szarvaskenden

Labdarúgó NB I
13 órája

Nagy csatában, az utolsó pillanatban kikapott a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
13 órája

Először nyert tétmeccset a ZTE – 13–0-s siker a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
15 órája

A Budafok továbbjutásával kezdődött a szombati Magyar Kupa-program

Labdarúgó NB I
16 órája

Tóth Milán önmagának is bizonyítana a Puskás Akadémia elleni Magyar Kupa-meccsen

Labdarúgó NB I
21 órája
Ezek is érdekelhetik