Halmosi Péter: Nem követtem el akkora hibát, hogy ezt érdemeljem

– Mi lesz a Haladással?
– Remélem, elkerüljük a kiesést – felelte a szombathelyiek 39 éves középpályása, Halmosi Péter, aki a Nemzeti Sportnak nyilatkozott először azóta, hogy fegyelmi okok miatt február 13-án kirakták az első csapat keretéből. – Jelenleg nem tehetek mást, mint szurkolok a bennmaradásért. Jó ideje mondom, hogy valami nem stimmel, az előző idényben is épphogy sikerült megragadnunk az élvonalban, az idén is folyamatosan a kiesés ellen küzdünk. Bár az utóbbi hét mérkőzésünkből ötöt megnyertünk, félek, rossz vége lesz ennek. Amikor pályán voltam, akkor is aggódtam a csapatért, de a lelátón ülve százszor nehezebb megélni ezt a helyzetet. Borzasztó kívülállóként nézni a meccseket.

– Ha azon az ominózus edzésen nem veszélyeztette volna csapattársa, Funsho Bamgboye testi épségét, alighanem még ma is a keret tagja lenne.
– Tisztában vagyok azzal, hogy akkor hibáztam. Jóllehet, volt előzménye az esetnek.

– Mi volt az?
– Erről egyelőre nem szeretnék részletesen beszélni. Majd egyszer, talán. Annyit azonban már ma is kijelenthetek, hogy nem személyes ellentét volt az oka, Funshóval korábban sem volt bajom, most sincs. Egyszerűen besokalltam. Nem szépítem, elgurult a gyógyszerem – ő sajnos rosszkor volt rossz helyen. A történteket megbeszéltem Horváth Ferenc vezetőedzővel, elfogadtam, hogy jár érte büntetés, amiként azt is tudomásul vettem, hogy kiraktak az öltözőből. Hozzáteszem, ami akkor történt, jóformán minden héten megesik egy futballcsapatnál, csak van, ahol egy hét alatt rendezik a dolgot, és van, ahol két hónapja nem szólnak a vezetők a játékoshoz.

– Ezek szerint azóta nem beszélt az elöljárókkal?
– Senki nem keresett. Kaptam egy papírt arról, hogy határozatlan ideig nem látogathatom az edzéseket, és ennyi. Hogy miért nem állnak velem szóba két hónapja, nem tudom.

– Miért nem kérdezi meg?
– Eljön az a pillanat, amikor Mohamed sem megy a hegyhez… Miután kitettek a keretből, nem gondolom, hogy nekem kellene kopogtatnom. Azért nekem is van önbecsülésem. Nem követtem el akkora hibát, hogy ezt érdemeljem. Főleg annál a klubnál, amelynek színeiben háromszázkét meccset játszottam, s amely csapat mindennél többet jelent számomra. Ha a vezetők mégis úgy vélik, ezt érdemlem, el kell fogadnom. Mindazonáltal a lelkiismeretem tiszta. Ha az évek során megnyilvánultam bármilyen fórumon, kizárólag a Haladás érdekében tettem.

– Olykor nem lett volna egyszerűbb lakatot tennie a szájára? Édesapja, a Hali egyik legendás játékosa, Halmosi Zoltán nem mondja, hogy fiam, jobban tennéd, ha csöndben maradnál?
– Hogyne mondaná, de ilyenkor édesanyám rászól, hogy Zoli, fejezd már be, te is pont ilyen voltál! Ami a szívemen, az a számom, ráadásul az igazamért mindig kiállok. Más kérdés, hogy emiatt gyakran csattan rajtam az ostor, de legalább tükörbe tudok nézni. Habár az rettenetesen bánt, hogy bárhol futballoztam a karrierem során, jobban megbecsültek, mint a nevelőegyesületemben. Holott évekig viseltem a csapatkapitányi karszalagot a Haliban, mi több, jó néhányan a mai napig Kapitánynak szólítanak. A csapattársaknak ugyanakkor hálás vagyok, mert ők megpróbáltak kiállni mellettem, fel is szólaltak az érdekemben – mindhiába.

– Hogy a kép teljes legyen: nem ez volt az első eset, hogy kirakták a keretből.
– Való igaz, kétszer már megtapasztaltam, milyen érzés „száműzöttnek” lenni. Az akkori vezetőedző megítélése szerint hibáztam, meg is bűnhődtem érte – de mind a kétszer volt visszaút. Úgy tűnik, ezúttal nincs. Csak ismételni tudom magam: február tizenharmadikán hibáztam, járt érte büntetés, de hogy két hónapja gyakorlatilag semmibe vesznek, azt nem érdemlem meg. Mondom ezt úgy, hogy nem akarok sárdobálásba kezdeni, csupán azt szeretném, hogy mindenki tisztán lásson.

– A tisztánlátáshoz az is hozzátartozik, hogy ittas vezetésért tizenöt hónapra elvették a jogosítványát.
– Ez a magánéletemhez tartozik, és azt sosem keverem a focival. De ha hibázok a magánéletemben, azért is vállalom a felelősséget. Így neveltek a szüleim, ehhez tartom magam.

– Visszatérve a futballra: hogyan készül?
– Mivel nem edzhetek a csapattal, egyénileg. Futok, konditerembe járok, illetve hetente két alkalommal Desits Szilárd pályaedző tart nekem egyéni képzést – ezúton is köszönöm neki, hogy a szabadidejében velem foglalkozik.

– Mit gondol, tétmeccsen viseli még a Haladás mezét?
– Ez minden vágyam, de jelen állás szerint nem rajtam múlik. A szerződésem júniusban lejár, benne van a pakliban, hogy nem hosszabbítják meg. Ha egyesek szerint így kell búcsúznom, nagyon sajnálom. A Haladáshoz fűződő érzéseim viszont nem tulajdonosoktól, vezetőktől vagy edzőktől függenek. Én beleszülettem a Haliba, szerepeljen bármilyen osztályban, számomra akkor is több lesz, mint egy klub. A Haladás nekem vallás. Sokan ebből a klubból élnek, én ezért a klubért halok. Az elmúlt két hónapban megéltem nehéz pillanatokat, de volt és van valami, ami tartja bennem a lelket. Az, hogy én még akkor is itt leszek, amikor jó néhányan már nem.