FTC: a kilenc éve elhunyt Varga Zoltánra emlékeztek

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.04.09. 14:19
null
A 65 éves korában elhunyt Varga Zoltánra emlékeztek (Fotó: NS/archív – Farkas József)
Varga Zoltánra, a kilenc éve elhunyt olimpiai bajnok labdarúgóra emlékeztek kedden azon a zuglói pályán, ahol a Ferencváros legendás játékosa egy öregfiúk-mérkőzésen játék közben összeesett és meghalt.
Orosz Pál, a Ferencváros vezérigazgatója – akinek édesapja Varga Zoltán klubtársa volt – beszédében kiemelte, a legendás jobbösszekötőt váratlan megoldásai, cselei tették naggyá, majd reményét fejezte ki, hogy a koszorúzást követő U13-as emléktornán a résztvevők ennek szellemében futballoznak majd.

Takács Tibor, a Nagy Béla Hagyományőrző Egyesület elnöke elmondta: Varga Zoltán a pályán, „a harc mezején” esett el egy olyan küzdelem során, amely az egész életét jellemezte. Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Emlékév Testület elnöke emlékeztetett arra, a Ferencváros egyik legendás játékosa egész életében szívvel-lélekkel harcolt az igazáért, még annak árán is, hogy emiatt gyakran támadt nézeteltérése csapattársaival, edzőivel, legközelebbi munkatársaival.

A tornán a Ferencváros, a Budapest Honvéd, a BVSC-Zugló és az MTK vett részt, az egyesületeket képviselő koszorúzók között ott volt a korábbi válogatott Bükszegi Zoltán és Keller József, a zuglóiak és a ferencvárosiak utánpótlás-igazgatója. A megemlékezésen részt vett Garami József volt szövetségi kapitány, valamint Horváth László, aki Varga Zoltán csapattársaként szerepelt az 1965-ben VVK-győztes zöld-fehér csapatban.

A koszorúzási ünnepséget az első magyar – zuglói születésű – skótdudás, Kéri György műsorszáma zárta, aki skót népviseletben szólaltatta meg hangszerét, utalva a 65 évesen elhunyt Varga pályafutásának skóciai állomáshelyére, az Aberdeenre.
Legfrissebb hírek

NB I: öt év után várja az Újpest újra az élről a 2. fordulót

Labdarúgó NB I
15 órája

BL-selejtező: bekerült a Fradi keretébe az új szerzemény

Bajnokok Ligája
15 órája

Igaza lesz Horváth Ferencnek? A Kazincbarcika lehet az NB I vadlova?

Labdarúgó NB I
17 órája

BL-selejtező: a Ferencváros hat éve sikerrel vette a Ludogorec képezte akadályt

Bajnokok Ligája
17 órája

Négy itt, három ott – Malonyai Péter jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.07.31. 22:59

BL: a Ferencváros meccseit norvég és spanyol bíró vezeti

Bajnokok Ligája
2025.07.31. 13:09

A Ferencváros dolgozik Lisztes kölcsönvételén – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.31. 11:45

Ferencváros: a válogatott középpályást kivásárolták szerződéséből – hivatalos

Légiósok
2025.07.31. 10:30
Ezek is érdekelhetik