Debrecen: átadták az akadémia fedett műfüves labdarúgópályát

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.03.29. 14:29
Átadták a Debreceni Labdarúgó Akadémia (DLA) új fedett, műfüves edzőpályáját.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár a pénteki ünnepségen hangsúlyozta: Debrecen a magyar labdarúgás egyik fellegvára, ahol a szakemberek hosszú idő óta minőségi, értékteremtő munkát végeznek. Példaként említette, hogy az NB I-ben szereplő Debreceni VSC-ben egyre több saját nevelésű játékos kap helyet. Hozzátette: a kormány a tao-támogatást többek között a labdarúgó-akadémiák létesítményfejlesztései miatt tartja kiemelten fontosnak.Szabó Tünde sportért felelős államtitkár a pénteki ünnepségen hangsúlyozta: Debrecen a magyar labdarúgás egyik fellegvára, ahol a szakemberek hosszú idő óta minőségi, értékteremtő munkát végeznek. Példaként említette, hogy az NB I-ben szereplő Debreceni VSC-ben egyre több saját nevelésű játékos kap helyet. Hozzátette: a kormány a tao-támogatást többek között a labdarúgó-akadémiák létesítményfejlesztései miatt tartja kiemelten fontosnak.

Papp László polgármester elmondta, Debrecenben az egyik legfontosabb sportág a labdarúgás. A DVSC több mint egy évszázados múltja szorosan összefonódik a város mindennapjaival. Emlékeztetett rá, hogy az elmúlt évek beruházásinak köszönhetően a DVSC a legjobb infrastruktúrával rendelkező magyarországi klub lett.

Felidézte, hogy 2013-ban adták át az akadémiát nyolc füves nagypályával és további kisebb műfüves pályákkal, majd 2014-ben már az új Nagyerdei Stadion is elkészült. Hozzátette: az akadémia területén a következő években bentlakásos kollégium építését tervezik, amellyel lehetővé válik majd, hogy ne csak a város közvetlen agglomerációjából, hanem az egész régióból Debrecenbe tudják vonzani a tehetségeket. A polgármester szerint a fejlesztésekkel az a céljuk, hogy a Loki „valamikor az európai futball élmezőnyéhez tartozzon”.

Herczeg András, a DLA szakmai igazgatója kiemelte: a fedett edzőpálya megépítésével új lehetőségek nyíltak a labdarúgók felkészítésében, hiszen az év 365 napján, bármilyen időjárási körülmények között tudnak edzést tartani a szakemberek. A debreceni akadémia a legszínvonalasabb edzőközpontokkal is felveszi a versenyt, nemcsak hazai, hanem európai összehasonlításban is. A komplexumban átadott új csarnokkal minden feltétel biztosított ahhoz, hogy minél több helyi kötődésű fiatalt adjanak a DVSC felnőttcsapatának, illetve a magyar labdarúgásnak – jegyezte meg.

A 4300 négyzetméter alapterületű, 75-ször 76 méteres csarnok 906 millió forintba került. A fejlesztéshez az MLSZ a látványcsapatsportok támogatásából 629 millió forintot biztosított, a debreceni önkormányzat 255 millióval támogatta a beruházást, a DLA 22 millió forinttal járult hozzá a költségekhez.

Legfrissebb hírek

Három hónap után nyerne újra hazai bajnokit az Újpest, de még csak a másodikat Krznarral

Labdarúgó NB I
2025.11.08. 08:24

„Professzionalizmus, elegancia, tisztelet” – így emlékeznek a klubok Jenei Imrére

Minden más foci
2025.11.05. 13:46

Bárány Donát: Addig kell ütni a vasat, amíg meleg…

Labdarúgó NB I
2025.11.04. 11:37

A DVSC-től megerősítették az angolokkal folyó tárgyalásokat – ingatlanbefektető érkezhet

Labdarúgó NB I
2025.11.04. 10:05

Vladimir Radenkovics az Újpesttől elszenvedett vereség után: Először vagyok igazán mérges a csapatra

Labdarúgó NB I
2025.11.03. 08:11

Három év után áll újra kiesésre a Diósgyőrben vendégeskedő Újpest

Labdarúgó NB I
2025.10.31. 11:24

Meglepetés a Nagyerdei Stadionban: a Honvéd hosszabbítás után kiejtette a Debrecent a Magyar Kupából

Labdarúgó NB I
2025.10.30. 22:42

Kocsis Dominik szintkülönbséget tapasztalt az Újpest elleni bajnokin

Labdarúgó NB I
2025.10.28. 15:05
Ezek is érdekelhetik