Puskás Akadémia: szlovákiai magyar tehetség érkezett

Vágólapra másolva!
2018.08.30. 15:44
null
Urblík József Felcsúton folytatja (Fotó: pfla.hu)
A Puskás Akadémia két évre szerződtette a korábban a Vidivel és a DAC-cal is hírbe hozott Urblík Józsefet, aki a cseh Vysocina Jihlavától szerződött át Felcsútra.

 

A 22 éves szlovákiai magyar középpályás 2016-ban a most a Haladást irányítóMichal Hipp hívására szerződött a cseh klubhoz, amelynél 46 mérkőzésen hét gólt szerzett és három gólpasszt adott.

„Csak kedd reggel szereztem tudomást a Puskás Akadémia érdeklődéséről, mivel előzőleg a Cseh Kupában játszottunk mérkőzést. Nagyon megörültem a megkeresésnek, és bíztam benne, hogy sikerül megállapodnunk” – idézte a klub honlapja a középső középpályást.

„A legfőbb erényemnek a labdabiztosságomat és a passzjátékomat tartom, s az egy az egy elleni szituációk sem okoznak problémát – remélem, meg lesznek velem elégedve a Puskásnál” – mondta Urblík, akiről ide kattintva olvashatják a Nemzeti Sport korábbi cikkét.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIA FC-NÉL
Érkezők: Bacsana Arabuli (grúz, Balmazújváros), Ezekiel Isoken Henty (nigériai, Videoton – kölcsön után végleg), Kiss Tamás (Haladás), Szolnoki Roland (Videoton), Urblík József (szlovákiai, Vysocina Jihlava – Csehország), Ján Vlasko (szlovák, Spartak Trnava – Szlovákia)
Kölcsönbe érkezők: Benedik Mioc (horvát, NK Osijek – Horvátország)
Kölcsönből visszatérők: Bokros Szilárd (Csákvár), Csilus Ádám (Nyíregyháza Spartacus)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Ganbold Ganbayar (mongol)
Kiszemeltek:
Távozók: Stipe Bacelic-Grgic (horvát, NK Slaven Belupo – Horvátország), Ivor Horvat (horvát, csákvári kölcsön után szabadon igazolható), Denis Klinar (szlovén, NK Maribor – Szlovénia), Márkvárt Dávid, Patrick Mevoungou (kameruni, Mezőkövesd), Molnár Gábor, Polonkai Attila (csákvári kölcsön után visszavonult), Rétyi Tamás (csákvári kölcsön után Cegléd),Tar Zsolt (csákvári kölcsön után ETO FC Győr), Tóth Keve (Vasas), Vanczák Vilmos (visszavonult)
Kölcsönbe távozók: Csilus Ádám (Csákvár), Ezekiel Isoken Henty (nigériai, NK Osijek – Horvátország), Madarász Márk (ZTE FC), Oroszi Dániel (Csákvár), Antonio Perosevic (horvát, al-Ittihad Kalba – Arab Emírségek), Prosser Dániel (Sepsi OSK – Románia), Szécsi Márk (Debreceni VSC), Tóth Balázs (Csákvár)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Hornyák Zsolt: Hiányzott már a győzelem; Kuttor Attila: Nem érdemeltünk vereséget – mestermérlegek

Labdarúgó NB I
20 órája

A Puskás Akadémia Lukács góljával törte meg rossz sorozatát, legyőzte idegenben a ZTE-t

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 17:30

Az újoncok történelmi csatáján akár főszerep is várhat Ubochiomára

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 10:39

Közeleg a kerek évforduló – 2015 decembere óta vár az újabb derbigyőzelemre az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 10:46

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42

Lukács Dániel a góljánál nem gondolt semmire, a gólpasszánál eksztázist érzett

Magyar válogatott
2025.10.16. 20:43

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

A Ferencváros alapemberét szemelte ki az Al-Ahli

Labdarúgó NB I
2025.10.13. 09:06
Ezek is érdekelhetik