NB I: Mindenki azzal foglalkozott, hogy elmentek a csatáraink, de... – Supka

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.13. 08:48
A labdarúgó NB I 4. fordulójának utolsó mérkőzésén a Budapest Honvéd Holender Filip góljával idegenben győzte le a Mezőkövesdet. Ezzel a 2007–2008-as idény óta először kezdte négy győzelemmel a bajnokságot a kispesti alakulat – akkor is, most is Supka Attila irányításával. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

A Budapest Honvéd trénere, Supka Attila szerint csapata irányította a megnyert mérkőzést, még ha az elején a védekezéssel akadtak is problémák.Supka Attila szerint csapata irányította a megnyert mérkőzést, még ha az elején a védekezéssel akadtak is problémák.

„Nem voltunk közel az emberekhez, nem ütköztük le őket, így egy-két kontratámadást tudott vezetni a Mezőkövesd, ami veszélyes volt. Azt az időszakot átvészeltük, de utána a védekezésünk masszív lett, amiből a labdaszerzések után jól jöttünk ki, és vezettünk olyan támadásokat, melyek gólveszélyesek voltak. Ha kicsit figyelmesebbek vagyunk, a vége felé koncentráltabbak, akkor tudtunk volna még gólt, gólokat szerezni. De ne legyünk telhetetlenek: nagyon fontos volt, hogy a negyedik meccsünket is meg tudjuk nyerni. Nagyon jó közösség alakult ki az öltözőben, a játékosok mindent megtesznek egymásért, és ezt a pályán is látjuk.”

A szakember szerint azért volt fontos ez a siker, mert újjáalakuló csapat az övék.

„Rengeteg új játékos érkezett a nyáron. Mindenki azzal foglalkozott az elmúlt időszakban, hogy elmentek a csatáraink, de a csapat bizonyította, hogy át tudták venni a helyüket. Tudunk a középpályáról is, nemcsak a csatárpozícióból gólt, gólokat lőni. Július óta nyolc tétmérkőzésünk volt, hatot megnyertünk. Ez erősíti a csapategységet és az önbizalmat is.”



A Mezőkövesd vezetőedzője, Kuttor Attila szerint csapata mindent megtett a győzelemért, de egy balszerencsés szituáció miatt vereséget szenvedett, hiányzott játékosaiból az átütőerő.

Újságírói kérdésre válaszolva elmondta: lehet, hogy lesgyanús volt a kispestiek győztes gólja, de kár ezzel foglalkozni.

„Nem ezen múlt. Ilyen momentum bármikor benne van egy meccsben, sajnos nekünk a másik oldalon nem jött hasonló. Ha mégis, akkor nem tudtuk kihasználni.”



NB I
4. FORDULÓ

Mezőkövesd–Budapest Honvéd 0–1 (Holender 51.)
Mezőkövesd, Városi Stadion, 3248 néző. Vezette: Erdős

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 4 4 13–3 +10 12
2. Budapest Honvéd 4 4 9–2 +7 12
3. MTK Budapest 4 3 1 6–5 +1 9
4. Debreceni VSC 4 2 2 5–2 +3 8
5. Mol Vidi FC 3 1 2 6–2 +4 5
6. Újpest FC 4 1 2 1 4–5 –1 5
7. Mezőkövesd Zsóry FC 3 1 1 1 4–3 +1 4
8. Szombathelyi Haladás 4 1 1 2 7–9 –2 4
9. Paksi FC 4 2 2 3–6 –3 2
10. Puskás Akadémia FC 4 1 3 4–7 –3 1
11. Diósgyőri VTK 4 1 3 3–9 –6 1
12. Kisvárda 4 4 0–11 –11 0
NB I, 2018–2019, 4. FORDULÓ
AUGUSZTUS 10., PÉNTEKHELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Mol Vidi FC–Debreceni VSC 1–1Felcsút, Pancho ArénaKassai Viktor
1446
AUGUSZTUS 11., SZOMBAT
Kisvárda–Ferencváros 0–2
Kisvárda, Várkerti Sporttelep Pintér Csaba
2850
Haladás–Puskás Akadémia 2–1
Szombathely, Haladás Stadion
Solymosi Péter
3936
MTK Budapest–Diósgyőri VTK1–0
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
Andó-Szabó Sándor
2178
AUGUSZTUS 12., VASÁRNAP
Paksi FC–Újpest FC 1–1Paks, Városi Stadion
Berke Balázs
800
Mezőkövesd–Bp. Honvéd 0–1Mezőkövesd, Városi StadionErdős József3248
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
Legfrissebb hírek

Rutinos kapust igazolt az MTK – hivatalos

Labdarúgó NB I
13 órája

Gyász: elhunyt a Honvéd és a ZTE egykori labdarúgója

Labdarúgó NB I
15 órája

Egyidényes gólgyáros a lilák új csatára, Gleofilo Vlijter

Labdarúgó NB I
17 órája

Két kapusától is elköszönt az ETO FC Győr

Labdarúgó NB I
2025.07.06. 21:42

Saldanha hatalmas összegért távozhat a Ferencvárostól – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 14:39

Felkészülés: Babunszki góllal debütált a Szpariban; legyőzte a Topolyát az ETO

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 13:15

Albán csatárért tett ajánlatot az ETO FC – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 10:24

A Mezőkövesd középhátvédet, a Szeged középpályást igazolt

Labdarúgó NB II
2025.07.05. 08:04
Ezek is érdekelhetik