Gera Zoltán: Tudom, hogy nem Isten akarta így

Gilmore-groin. Hogy micsoda?

A második angliai szezon nem sikerült jól, sem Gera Zoltánnak, sem a West Bromwich Albionnak. A csapat 19. lett, s kiesett a Premier League-ből. Zoli nem tudott segíteni, és erről nem is tehetett: 2005. október elsején, a 8. fordulóban a Blackburn, 2006 márciusa végén, a 31. fordulóban a Tottenham ellen játszott, a kettő között csak egyszer lépett pályára, hat hónapig egy keserves sérüléssel kínlódott. A diagnózist egy londoni klinikán Jerry Gilmore professzor állította fel, a Zolinak hosszú kínlódást okozó ágyéksérülés speciális fajtáját – amelyet magáról nevezett el Gilmore-groinnak – meg is operálta.

A kiesést csaknem azonnali feljutás követte, a WBA negyedik lett a másodosztályban, a teljesen felépülő Gera 43 bajnokin öt gólt szerzett, többek között Király Gábor kapujába is betalált 2006. október 17-én a Crystal Palace ellen. Ám a feljutás mégsem sikerült, mert a 74 993 néző előtt a Wembleyben rendezett rájátszást a Derby County nyerte meg 1–0-ra, így a WBA még egy évre a Championshipben ragadt. Zoli megint 43 bajnokin szerepelt, nyolc góllal járult hozzá a bajnoki címhez, és mert a The Guardian az év játékosának választotta a másodosztályban, joggal mondhatjuk, hogy főszerepe volt a feljutásban. Gera azonban nem maradt a klubnál, 2008 nyarán lejárt a szerződése, és bár lehetséges jövőbeli csapatai között felvetődött az Everton, a Middlesbrough, az Aston Villa, a Wigan, a Bolton, de még a Valencia, a Benfica, az Olympiakosz és a Werder Bremen neve is, ő 2008. június 11-én a Fulhamhez írt alá.

A Gera család három évre Londonba költözött, már hármasban, hiszen 2008. március 15-én Zoli édesapa lett, Birminghamben megszületett Hanna lánya (felesége 2012-ben kisfiút hozott a világra, ő a Jonatán nevet kapta).

„A West Brom ingázik a két osztály között, a Fulham viszont stabil első osztályú, ezért is döntöttem a londoni klub mellett – indokolta döntését Gera. – Meg azért, mert kíváncsiak voltunk rá, milyen az angol fővárosban élni. A szakmai részhez tartozik még, hogy Roy Hodgson nagyon szerette volna, ha csatlakozom a csapatához."

Az angol válogatott későbbi szövetségi kapitánya tudta, kire van szüksége, s kettejük együttműködése a klubtörténet legszebb sikerét hozta. A Fulham 2010 tavaszán az UEFA-kupát felváltó Európa-liga első kiírásának döntőjéig menetelt. A litván Vétra és az orosz Amkar Perm elleni selejtezők után az E-csoportban a Roma, a Basel és a szófiai CSZKA volt az ellenfele. Két körrel a csoportkör zárása előtt a svájciak négy ponttal vezettek az angolok előtt, de Gera góljával a Fulham 1–0-ra megverte a bolgárokat, majd az utolsó játéknapon Bázelben nyert 3–2-re újabb Gera-góllal – már a döntetlen is a londoni csapat búcsúját jelentette volna. Az egyenes kieséses szakaszban aztán hetente ünnepelte a Craven Cottage közönsége a magyar játékost: az ukrán Sahtar Doneck elleni 2–1-nél már a 3. percben gólt szerzett (a visszavágó 1–1 lett), majd következett a Juventus elleni nyolcaddöntő. A torinói 1–3 olasz sikert vetített előre, és amikor a londoni visszavágó 2. percében David Trezeguet betalált, a Fulham csaknem elérhetetlenül messze került a következő körtől, hiszen négy gólt kellett szereznie a továbbjutáshoz. Bobby Zamora egyenlített, majd jött Gera: a 27. percben kiállították róla a világbajnok Fabio Cannavarót, aztán az első félidő végén és a második elején gólt lőtt, elérhető közelségbe hozva a továbbjutást, amelyet az amerikai Clint Dempsey emelésével el is ért a Fulham. Az angol közönség tombolt, az olaszok nem hitték el, hogy Alessandro Del Piero gratulál Gera Zoltánnak, és nem fordítva...

A folytatásban két német akadályt is átugrott a Fulham: a Wolfsburg elleni hazai 2–1 után Zamora a visszavágó első percében gólt szerzett, és meg is tartotta előnyét Roy Hodgson csapata, az elődöntőben a Hamburg következett, amely különösen motivált volt, hiszen a HSV stadionjában rendezték a finálét. Az idegenben elért 0–0 után Londonban a Hamburg szerzett vezetést, de a Fulhamet akkor már nem lehetett megállítani: Simon Davies egyenlítése után a 76. percben Gera döntőbe lőtte a csapatát. És bár a 2010. május 12-i hamburgi finálét a kontinens elitjéhez akkor csatlakozó Atlético Madrid nyerte meg hosszabbítás után 2–1-re (az uruguayi szupersztár, Diego Forlán a 116. percben lőtte a trófea sorsáról döntő gólt, és a spanyolok kezdőcsapatában többek között ott volt David de Gea, José Antonio Reyes, Raúl García, Sergio Agüero, Simao Sabrosa is), a Fulham büszke lehetett arra az esztendőre.

„Sajnálom, hogy nem sikerült győznünk, az Atlético nagyon erős csapat – értékelt Gera a lefújás után. – Nagy menetelés ért véget, azt hiszem, ezen a tavaszon sok örömet szereztünk a szurkolóinknak, jó szívvel gondolhatunk majd vissza ezekre a napokra."

Ám hiába a nagyszerű teljesítmény, a Roy Hodgsont követő menedzser, Mark Hughes nem bízott Zoliban, a Fulham 38 bajnokijából csak hetet játszhatott végig, 17-szer csak csereként, tízszer a 75. perc után küldte pályára, így amikor 2011 nyarán lejárt Gera szerződése, elköszönt a londoni klubtól. Kézenfekvő lépés volt másodszor is igent mondania a West Bromnak – egyfelől a birminghami szurkolók még mindig szerették, másfelől Gera is tudta, mire számíthat, hiszen Roy Hodgson dirigálta a csapatot, aki – csakúgy, mint Londonban – nagyon számított a játékára.

Ám visszatérését nem kísérte szerencse, sőt, minden korábbinál nagyobb próba elé állította a sors. Bokasérülés miatt csak novemberben léphetett újra pályára WBA-mezben, de harmadik meccsén, november 26-án a Tottenham ellen a 21. percben le kellett cserélni, mert elszakadt a térdszalagja. Gera a műtétet követően végigcsinálta a rehabilitációt, és 2012 augusztusában újra bajnokit játszhatott. A visszatérés fantasztikusan sikerült: az első fordulóban a Liverpool ellen élete egyik legszebb gólját szerezte, a szöglet után elé kifejelt labdát a felső sarokba bombázta, a WBA 3–0-ra nyert, a sérülést legyőző magyart ünnepelték a nézők. Ám 2013 pechesebben nem is kezdődhetett volna: január 5-én, a QPR elleni FA-kupa-mérkőzésen, megint a 21. percben, ismét elszakadt a térdszalagja.

Nem sokkal a 34. születésnapja előtt. Ilyen sérülés ebben az életkorban végzetes lehet. Kétszer – jóval túl a harmincon – egészen bizonyosan az.

Ha nem Gera Zoltánról van szó.

„A kedvenc Igém a Bibliában, hogy elfáradnak az ifjak, meglankadnak a legkülönbek is, de aki az Úrban bízik, annak ereje megújul. Ez így volt az én életemben is. A Bibliának ugyanis az élet minden területére van üzenete. A munkához, a futballhoz, az emberekhez való viszonyhoz. Mondhatom azt is, hogy szakmai szempontból is sokat profitáltam a hit segítségével, például, hogyan készüljek egy összecsapásra. Az Ige, amit a Hit Gyülekezetében hirdetnek, minden téren megerősített, megtanított engem" – mondta Zoli, és lapunknak, Galambos Dániel kollégánknak adott nyilatkozatában még hozzátette: úgy érzi, érdemes végigdolgozni a felépülés hosszú, nehéz, és általa jól ismert stációit, mert „képes vagyok még magas szintű futballra".

Akkor, 2013 elején álmodni sem mertünk volna a 2016-os Európa-bajnokságról, arról pedig végképp nem, hogy, ha el is jutunk oda, ott Gera Zoltánt ünneplik majd a szurkolók.

De megint neki lett igaza.

Sorozatunk következő része jövő héten szombaton (augusztus 18.) jelenik meg.