Borzolgatás – Malonyai Péter jegyzete

Vágólapra másolva!
2018.06.04. 23:16

Hiába lett vége a soros tucatbajnokságnak szombat este nem sokkal kilenc óra után, egyre-másra jönnek a hírek, amelyek, ha másra nem is, arra mindenképpen jók, hogy borzolgassák a kedélyeket, vagy a marketing felől közelítve: életben tartsák az érdeklődést a magyar futball iránt.

Kezdődött Horváth Ferenc nyilatkozatával, a Balmazújváros edzője kikelt a bajnok Videoton vezérkara ellen, mert a bajnokcsapat nem a legerősebb összeállításában, mi több, hat ifistával vette fel a küzdelmet Diósgyőrben. Ki is kapott, s ezzel a Balmazújváros búcsúzott.

Még aznap kiderült, hogy a Vasas légiósa, Vít Benes éppen nősült, amikor csapata a lehetetlennel próbálkozott Kispesten, igaz, edzői engedéllyel maradt távol, ám az eset még nálunk is furcsa, ahol alapvetően minden megtörténhet.

És máris hétfő, amikor a Puskás Akadémia és Pintér Attila edző szerződést bontott egymással. Közös megegyezéssel. Előttem a kép, amikor a csapatot az NB I-be vezető edző, a bajnoki hatodik hely és a Magyar Kupa-ezüst birtokában élénken bólogat: „Igen, igen, ha valamikor, most igazán váltanom kell, csapjunk hát egymás tenyerébe, legyen vége!” És persze sok sikert kíván majdani utódjának, ha az egykori kapitány, Herr Storck lesz, neki, ha más, másnak, a lényeg a mosoly és a teljes egyetértés. De főként a megegyezés (közös), hiszen ilyenkor nem csupán szavak forognak.

Akármi is a (magán)véleményem, gyorsan leszögezem, nem történt semmi szabályellenes.

A Videotonban csak olyan futballisták szerepeltek, akik szerződésben állnak a klubbal, az edző pedig azokat küldi pályára, akiket akar. A cseh bekkel sincs különösebb bajom, ideje volt megnősülnie, hiszen augusztusban már betölti a harmincat, ha elengedték, miért mondott volna nemet. A Puskás-ügy kapcsán sem érheti szó a ház elejét, hiszen a Munka Törvénykönyve ismeri a közös megegyezés fogalmát (64. §, első bekezdés), megjegyzem, általában ez a legbékésebb lépés a témában.

Az pedig, hogy a jognak és az erkölcsnek akad közös magja, borzolgassa a tudósok kedélyét.

Legfrissebb hírek

Többet vártunk – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
17 órája

Zalai szamba – Judi Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 23:39

Öröm után kritika – Bobory Balázs jegyzete

Európa-liga
2025.09.26. 23:19

Epehányók viadala – Bobory Balázs publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.09.25. 00:24

Spórolj, ne sportolj? – Szöllősi György jegyzete

Egyéb egyéni
2025.09.23. 23:56

Mentalitás – Judi Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.09.22. 23:12

Szancsó, a nagy küzdő – Thury Gábor jegyzete

Légiósok
2025.09.22. 07:15

Esőben, sárban, hóban – Malonyai Péter jegyzete

Légiósok
2025.09.20. 22:57
Ezek is érdekelhetik