Paks: korosztályos válogatott védő érkezett – hivatalos

Vágólapra másolva!
2018.02.07. 10:30
A labdarúgó NB I-ben szereplő Paksi FC szerződtette az ETO FC Győr fiatal játékosát, Kiliti Róbertet, aki a tavaszt a másodosztályú Vácban tölti kölcsönben.

Az 1999-ben született, U19-es válogatott játékos három és fél évre szóló megállapodást kötött a Pakssal, amely rögtön kölcsönadta a védőt az NB II-ben ötödik helyen álló Vácnak.

A Veszprémben született Kiliti 2014-ben igazolt át Győrbe, ahol 2016 szeptemberében, a DVSC elleni Magyar Kupa-találkozón (1–0) mutatkozott be a felnőttcsapatban. Az ETO színeiben összesen tíz NB III-as, két NB II-es és három kupameccsen lépett pályára a felnőttek között.

A Veszprémben született Kiliti 2014-ben igazolt át Győrbe, ahol 2016 szeptemberében, a DVSC elleni Magyar Kupa-találkozón (1–0) mutatkozott be a felnőttcsapatban. Az ETO színeiben összesen tíz NB III-as, két NB II-es és három kupameccsen lépett pályára a felnőttek között.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL
Érkezők:
Fejes András (Videoton, szabadon igazolhatóként), Kiliti Róbert (ETO FC Győr), Simon András (Gyirmót FC Győr)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Jelena Richárd (Csákvár)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek:
Távozók: Laczkó Zsolt (kispesti kölcsön után Vasas, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Adamcsek Máté (Budaörs), Daru Bence (ETO FC Győr), Jelena Richárd (ZTE), Kiliti Róbert (Vác)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:


Legfrissebb hírek

Ebben a mutatóban az FTC csatára Harry Kane-t is megelőzi

Labdarúgó NB II
11 órája

Ver(het)etlenség nyomában – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
19 órája

Aranykorszakait idézi veretlenségével az ETO

Labdarúgó NB I
19 órája

Szépe János: Már nem is számoljuk a veretlen meccseket

Labdarúgó NB I
2025.05.06. 16:30

Meglazultak Piscitelli fogai, kihagyhatja a teljes hajrát

Labdarúgó NB I
2025.05.04. 21:56

Ötgólos mérkőzésen folytatta tavaszi menetelését az ETO

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 14:58

Samuel Petrás: Meg kell őrizni a tavaszi bajnoki veretlenségünket

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 08:41

Ben Romdan nyáron távozik a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.05.02. 18:23
Ezek is érdekelhetik