FTC: Nem érdekel, ki mit mond és gondol rólam – Paintsil

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.19. 09:08
null
Joseph Paintsil nem foglalkozik a hírekkel (Fotó: Török Attila)
Bár sokáig úgy tűnt, hogy a belga élvonalbeli KRC Genknél folytatja pályafutását Joseph Paintsil, a ghánai futballista maradt a Ferencvárosnál, és immár kizárólag a zöld-fehérekre koncentrál.

 

– Az M4 Sport – Az Év Sportolója Gálán a szurkolók a Videoton elleni gólját választották az év legszebbjének. Tavasszal is láthatunk öntől hasonló szólókat?
– A Fradi-szurkolók szavazatai nélkül aligha kaphattam volna meg az elismerést, a tavasszal igyekszem úgy teljesíteni, hogy megháláljam a bizalmukat – mondta Joseph Paintsil, aki az idén – az FTC saját médiumát követően – a Nemzeti Sportnak nyilatkozott először. – Nem az a legfontosabb, hogy ki szerzi a gólokat, hanem az, hogy folyamatosan nyerjük meg a meccseket. Jó irányba haladunk, de a fejlődést csakis a győzelmekkel tudjuk igazolni.

– Milyen tavaszra számít?
– Nagyon kiélezett versenyfutás várható a Videotonnal, a legfontosabb, hogy végig hűek maradjunk a saját stílusunkhoz. De nem a levegőbe beszélünk, amikor a sikeres felkészülés fontosságát emlegetjük. Nagyon kemény erőnléti edzések állnak mögöttünk, nem volt könnyű, mégis kibírtuk. Tudjuk, hogy a Videoton is mindent megtesz a bajnoki címért, de nem engedjük a fehérváriaknak, hogy elhalásszák előlünk az aranyat.

– Milyen formában érzi magát?
– Jól érzem magam, nem idegeskedem a folytatás miatt. Dolgozom, hogy napról napra jobb futballista legyek. A lehető legtöbbet akarom kihozni magamból, és nem félek a hibáktól, azokból lehet tanulni.

– Januárban kérdésessé vált, hol folytatja, a Genk ugyanis bejelentkezett önért.
– Olvastam a pletykákat, a csapból is ez folyt. De nem foglalkoztam a hírekkel, nekem az a feladatom, hogy a pályán a legtöbbet hozzam ki magamból. Végig az motivált, hogy a legjobb formában térjek vissza a Fradiba, és a teljesítményemmel bajnoki címhez segítsem a csapatot.

– Mennyire volt nehéz azokban a hetekben kizárnia a külvilágot?
– Afrikából származom, úgyhogy testben és lélekben is nagyon erős vagyok. Hallottam a különböző véleményeket, de nem érdekel, ki mit mond és gondol rólam. Profiként a karrieremre összpontosítok, a labdarúgásra tettem fel az életemet, a pályán akarok maradandót alkotni.

– Ezek szerint egyértelmű volt, hogy hol futballozik a tavasszal?
– Nagyon jól érzem magam a Ferencvárosban, nagyszerűek a körülmények, nem volt okom váltani.

Legfrissebb hírek

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
13 órája

Szevikjannak jót tenne, ha elhagyná a Ferencvárost a Barcika örmény hátvédje szerint

Labdarúgó NB I
17 órája

CIES-elemzés: bajnok lesz a Ferencváros, a Liverpool és a Real Madrid is

Minden más foci
18 órája

A Fraditól távozó nigériai szélső a török másodosztályban folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
21 órája

Lengyelországban folytatja a Ferencváros mellőzött szélsője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 20:24

Nagy Gergő elmondta, mit vár majd a Fradi–Volántól az ICEHL-ben

Jégkorong
2025.09.08. 14:44

Svéd ellenféllel teljes az FTC csoportja a férfi kézi El-ben

Kézilabda
2025.09.08. 10:00

Rangadót nyert a Ferencváros a női NB I-ben, hibátlan az MTK

Labdarúgó NB I
2025.09.06. 19:33
Ezek is érdekelhetik