Nono! – Deák Zsigmond jegyzete

Vágólapra másolva!
2018.01.29. 23:29

José Antonio Delgado Villar a név, El Puerto de Santa María a születési hely. Mintha egy García Márquez-regény mágikus homályából tűnt volna elő, kár, hogy nem valahol Dél-Amerikában, hanem Spanyolországban látta meg a napvilágot. A bece- és egyben hivatalos „futballistaneve" kevésbé hangzik arisztokratikusan: Nono. Az Atlético Madridból induló 24 éves játékos szerepelt az U19-es és az U20-as spanyol válogatottban, előbbivel Európa-bajnoki címet szerzett 2012-ben, a Betis mezében pedig a Primera División mellett a nemzetközi porond, az Európa-liga légkörébe is belekóstolhatott 2013-ban, sőt, a Rubin Kazanynak gólt lőtt.

Ehhez képest most eltanácsolták a Diósgyőr első csapatától. Atlético, Betis, Sandhausen, Elche, Murcia, DVTK – nem az a klasszikus pályaív, amiről minden focista lurkó álmodozik, másfél éve mégis örültek az Avas alján a spanyol harmadosztályból érkező játékosnak, nyilván a kedvenccé váló Francisco Gallardo jó példájából kiindulva. S maga Nono is örült: „Úgy éreztem, hogy szükségem van egy kis környezetváltásra, hogy előrelépjek a karrieremben. Egy új bajnokság, új stílus, új ellenfelek mindig jobbat hoznak ki egy játékosból" – mondta 2016 nyarán.

Nos, minden relatív, csak a környezetváltás nem, hiszen Murciát valóban nehéz összekeverni Miskolccal, Nonónak pedig tényleg megújulásra volt szüksége, hiszen a 2014-es egymillió eurós értékét sikerült két év alatt a tizedére redukálnia. Innen kapaszkodott vissza Diósgyőrben 350 ezerre, ősszel is rendszeresen lehetőséget kapott a szakmai munkát irányító Bódog Tamástól, aki viszont hétfőn viszonylag egyértelműen fogalmazott vele kapcsolatban: primadonna. S nem a játékos futball-, illetve tánctudására gondolt, hiszen azt is hozzátette, zseniális labdarúgó, de nem csapatember, aki fegyelmi okok miatt került ki a keretből.

Nincs okunk megkérdőjelezni Bódog döntésének jogosságát, az ő következetessége, profizmusa fehér holló ritkaságú mifelénk, ám Nonót eladni ilyen pedigrével nem lesz egyszerű. Márpedig ha kiesett a pikszisből, de nem bontják fel a szerződését, akkor sok más út nincs. Az utódja állítólag már megvan Florent Hasani személyében, aki nem le-, hanem felszálló ágban érkezik Miskolcra a mitrovicai FK Trepcából. A koszovói balett valamivel gyengébb szakmai színvonalú, mint a spanyol, így reménykedni lehet, hogy ő nem lesz primadonna.

Bár valószínűleg zseniális sem.

Legfrissebb hírek

Többet vártunk – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.09.28. 23:40

Zalai szamba – Judi Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 23:39

Öröm után kritika – Bobory Balázs jegyzete

Európa-liga
2025.09.26. 23:19

Epehányók viadala – Bobory Balázs publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.09.25. 00:24

Spórolj, ne sportolj? – Szöllősi György jegyzete

Egyéb egyéni
2025.09.23. 23:56

Mentalitás – Judi Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.09.22. 23:12

Szancsó, a nagy küzdő – Thury Gábor jegyzete

Légiósok
2025.09.22. 07:15

Esőben, sárban, hóban – Malonyai Péter jegyzete

Légiósok
2025.09.20. 22:57
Ezek is érdekelhetik