DVTK: ukrán középpályást igazolt a klub – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.12.22. 09:31
null
Ukrán középpályást igazolt a DVTK (Fotó: dvtk.eu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőr a hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette Szerhij Sesztakovot.

 

A 27 esztendős ukrán a posztját tekintve középpályás – Sesztakov a pálya mindkét szélén bevethető. Mint azt a dvtk.eu írja, a futballista szerződése 2018. január 15-én lép életbe.

Szerhij Sesztakov az előző két és fél idényt az ukrán élvonalbeli Olimpik Donecknél töltötte, melynek színeiben 62 mérkőzésen összesen háromszor volt eredményes, emellett kiosztott két gólpasszt is.

„Azért esett Szerhijre a választásunk, mert a játéktudása alapján a pálya mind a két szélén bevethető, van benne sebesség, ezzel a támadójátékunkat gyorsítani tudja és veszélyesebbé teszi – idézi a diósgyőriek honlapja Bódog Tamás vezetőedzőt. – Olyan játékos, aki keresi a párharcokat és sprintben próbál közlekedni, ezáltal erőssége lehet a csapatnak. Bízom benne, hogy azt, amit korábban láttunk tőle, Diósgyőrben is meg fogja tudni mutatni és mielőbb zökkenőmentesen beilleszkedik.”

„Őszinte leszek, eddig nem követtem figyelemmel a magyar bajnokságot, de az elmúlt hetekben utánanéztem a városnak és a klubnak, majd megtekintettem felvételről a DVTK több mérkőzését is” – árulta el Sesztakov.

„Nagyon tetszett, amit láttam, várom már a közös munkát. A szurkolóknak csak annyit üzennék, azért igazoltam Diósgyőrbe, hogy segítsek a csapatnak belátható időn belül kiharcolni az indulási jogot az Európa-ligában.”

 


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők:
Szerhij Sesztakov (ukrán, Olimpik Doneck – Ukrajna)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Dusan Brkovics (szerb, FC Riga – Lettország)
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

A Puskás Akadémia neveltje: A dobogó a minimális célunk

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:48

Terv szerint halad a felépülése, Ádám Martin januárban visszatérhet

Labdarúgó NB I
2025.10.21. 13:29

Keane: Szerencse, hogy a meccs végén jött a kiállítás; Gróf elnézést kért

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 21:53

A végig tudatosabb Kisvárda szerencsés góllal győzte le a Kazincbarcikát

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 15:12

A DVTK edzője: Az ETO játssza a legjobb focit Magyarországon

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 11:39

Aljosa Matko: Szeretnénk tíz év után legyőzni a Ferencvárost

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 08:23

Hiába vezetett a DVTK, az ETO könnyedén nyert hazai pályán a borsodiak ellen

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 22:29

Bognár György: Az a baj, hogy nem csak a két csapat teljesítménye számít

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 19:35
Ezek is érdekelhetik