Felkészülés: Tisza 11-est rontott, az NB I sereghajtója nyert Debrecenben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.11. 13:05
A labdarúgó NB I-ben utolsó, tizenkettedik helyen álló Mezőkövesd felkészülési mérkőzésen 2–1-re nyert a tabellán harmadik DVSC vendégeként.

A debreceniek kezdőcsapatában ott volt Bereczki Dániel, aki januárban térdszalagszakadást szenvedett, s csak most tért vissza sérüléséből. A Loki az ötödik percben Takács Tamás révén szerzett előnyt, ám a Kövesd Koszta Márk góljával egyenlített öt perccel később.

Nem sokkal ezután a hazaiak tizenegyeshez jutottak, ám Tisza Tibor a kapufát találta el. A 21. percben Lázár Pál remek beadásából Novák Csanád fejjel volt eredményes – ezzel beállította a 2–1-es végeredményt.

A Mezőkövesdben pályára lépett a próbajátékon lévő Joyskim Dawa Tchakonte, aki korábban az AS Monacóban, a Nice-ben és a Rennes-ben is szerepelt. Szerződtetéséről a napokban dönt a Kuttor Attila vezette szakmai stáb.

A két együttes a bajnokságban kétszer találkozott eddig egymással. Júliusban a Mezőkövesd 2–1-re győzött a Nagyerdei Stadionban, októberben pedig a DVSC 2–0-ra nyert a kövesdiek vendégeként.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
DVSC–Mezőkövesd 1–2 (1–2)
Debrecen-Pallag. V.
: Nagy N.
DVSC, I. félidő: Novota – Bényei, Kinyik, Mészáros N., Ferenczi J. – Bereczki, Filip, Tőzsér, Bódi – Takács T., Tisza. DVSC, II. félidő: Novota – Kuti, Újvárosi, Szatmári, Barna – Szabó J., Filip, Jovanovic, Bíró P. – Tonhaizer, Nagy K. Vezetőedző: Herczeg András.
Mezőkövesd: Dombó – Lázár, Hudák, Szeles, Vadnai (Dawa, 62.) – Iszlai (Farkas, 62.), Mlinar, Keita – Strestík (Brasen, 62.) – Koszta (Murai, 70.), Novák (Majtán, 38.). Vezetőedző: Kuttor Attila.
G.: Takács T. (5.), ill. Koszta M. (10.), Novák Cs. (21.)
Forrás: dvsc.hu

Legfrissebb hírek

Sergio Navarro a győztes gólt szerző Batik Bencéről: „Vezéregyéniség az öltözőben”

Labdarúgó NB I
3 órája

Batik gólja elég volt a Debrecennek a győzelemhez

Labdarúgó NB I
14 órája

NB I: öt év után várja az Újpest újra az élről a 2. fordulót

Labdarúgó NB I
22 órája

Batik Bence: Meg kell fékeznünk az MTK kreatív játékosait

Labdarúgó NB I
23 órája

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 08:05

Varga Ádám: Védekezésben jobban össze kell kovácsolódnunk

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 22:31

Ukrán védőt igazolt a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 09:15

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 23:22
Ezek is érdekelhetik