Gyász: elhunyt a Ferencváros korábbi kapusa és kapusedzője

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.04. 11:45
A Ferencváros a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy 65 éves korában elhunyt a labdarúgócsapat korábbi kapusa és kapusedzője, Hegedűs Gyula.

Hegedűs Gyula 1952-ben született Budapesten, pályafutása során az MTK, a Honvéd Szabó Lajos SE, a Szolnok, a BKV Előre és a Vác kapuját védte, majd 1979-ben a Fradiba igazolt. A Ferencvárosban többnyire a tartalékoknál kapott lehetőséget, de nemzetközi barátságos mérkőzésen az első csapatban is védett.

Kapusedzőként 1992-ben és az 1997–1998-as idényben szolgálta az FTC-t, vezetőedzőként Szigetszentmiklóson és Budaörsön dolgozott, míg a 2000-es években az utánpótlás-válogatottaknál alkalmazták.

Legfrissebb hírek

Szevikjannak jót tenne, ha elhagyná a Ferencvárost a Barcika örmény hátvédje szerint

Labdarúgó NB I
1 órája

CIES-elemzés: bajnok lesz a Ferencváros, a Liverpool és a Real Madrid is

Minden más foci
2 órája

A Fraditól távozó nigériai szélső a török másodosztályban folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
6 órája

Lengyelországban folytatja a Ferencváros mellőzött szélsője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 20:24

Nagy Gergő elmondta, mit vár majd a Fradi–Volántól az ICEHL-ben

Jégkorong
2025.09.08. 14:44

Svéd ellenféllel teljes az FTC csoportja a férfi kézi El-ben

Kézilabda
2025.09.08. 10:00

Rangadót nyert a Ferencváros a női NB I-ben, hibátlan az MTK

Labdarúgó NB I
2025.09.06. 19:33

Az FTC kikapott odahaza az Odensétől a Bajnokok Ligája rajtján

Kézilabda
2025.09.06. 15:54
Ezek is érdekelhetik