Mezőkövesd: az NB III-ból érkezik középpályás – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.29. 11:00
A labdarúgó NB I-ben szereplő Mezőkövesd hivatalos honlapján jelentette be, hogy kétéves szerződést kötött Köböl Mátéval. A védekező középpályás legutóbb az NB III Keleti csoportjában vitézkedő Salgótarján játékosa volt.

A 25 éves futballista Rimaszombatban született, ott is kezdett futballozni, majd tavaly februárban Salgótarjánba igazolt. A nemrég véget ért szezonban 24 mérkőzésen lépett pályára az NB III-ban, míg a Magyar Kupában kétszer. Gólt nem szerzett, öt sárga lap fűződik a nevéhez.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESD ZSÓRYNÁL
Érkezők: Jakub Brasen (szlovák, FC DAC 1904 – Szlovákia, szabadon igazolhatóként), Paul Keita (szenegáli, szabadon igazolhatóként, legutóbb Kerkira – Görögország), Köböl Máté (szlovákiai, Somosi TC Salgótarján), Lázár Pál (szabadon igazolhatóként, legutóbb Diósgyőri VTK), Novák Csanád (Vasas), Róbert Pillár (szlovák, FK Senica – Szlovákia), Vadnai Dániel (szabadon igazolhatóként, legutóbb MTK)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: Csirmaz István (Szolnok), Engel Alex (Kazincbarcika, ?), Fröhlich Roland (Ceglédi VSE), Heffler Norbert (Balmazújváros), Rácz Ferenc (ETO FC Győr)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek:
Távozók: Balogh Béla (MTK), Czuczi Márton, Alekszandar Damcsevszki (macedón), Ulysse Diallo (mali, Puskás Akadémia, szabadon igazolhatóként), Marko Dinjar (horvát, lejár a szerződése), Dombó Dávid, Egerszegi Tamás (szabadon igazolható, érdeklődnek iránta: Vasas), Tarmo Kink (észt, lejár a szerződése), Orosz Márk (Soroksár, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Stipe Bacelic-Grgic (horvát, Puskás Akadémia), Branko Pauljevics (szerb, Puskás Akadémia), Sós Bence (Debreceni VSC), Vági András (Paks)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Molnár Gábor (Puskás Akadémia), Lazar Veszelinovics (szerb, ?)

Legfrissebb hírek

Spanyolországba és Belgiumba adja kölcsön egy-egy játékosát az MTK – NS-infó

Labdarúgó NB I
2 órája

A CFR több millió euróból, a Paks ingyen igazolható játékosokból építkezik

Európa-liga
6 órája

Öt idény után visszatér a Sepsi OSK-hoz a Nyíregyháza kapusa

Labdarúgó NB I
7 órája

Távozott az Atlético világbajnoka; Bódi Ádám is Tiszakécskén folytatja – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
11 órája

A Debrecen kölcsönvette a Ferencváros kapusát – hivatalos

Labdarúgó NB I
13 órája

Védőt igazolt a Debrecen és a Diósgyőr, 53 millióért sem engedik el a Serie A gólkirályát – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.08. 21:10

Magyar válogatott védővel erősített a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 19:38

Francia védőt szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 17:20
Ezek is érdekelhetik