DVSC: kieső csapatból erősítenek, kapus érkezik

Vágólapra másolva!
2017.06.23. 13:26
A Nemzeti Sport információja szerint a DVSC labdarúgócsapata szerződtette az élvonaltól búcsúzó Gyirmót FC Győr Kárpátaljáról származó kapusát, Nagy Sándort.

A 31 éves kapus 2016 januárjában a Bihor Oradeától (Nagyvárad) került Magyarországra, a Budapest Honvédhoz, majd egy évvel később a Gyirmót FC Győr szerződtette. A gyirmótiak kapuját kilenc bajnokin és egy kupameccsen őrizte a 2016–2017-es idény második felében.

Értesüléseink szerint a debreceni együttes vezetősége még egy kapus szerződtetését tervezi. Ez nem csoda, hiszen Braniszlav Danilovics a kölcsönből visszatért a Puskás Akadémiához, míg Verpecz István a Paksnál folytatja.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-NÉL
Érkezők:

Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:Berdó Péter(Szolnoki MÁV),Bokros Tibor(Balmazújváros, ?),Kinyik Ákos(Budaörs),Kuti Krisztián(Cigánd),Sós Bence(Mezőkövesd),Varga Kevin(Cigánd)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek:Iszlai Bence(Haladás), Nagy Sándor (ukrajnai, Gyirmót FC Győr), Pekár László(Puskás Akadémia),Danijel Petkovics(montenegrói, MTK)
Távozók:Frank Feltscher(venezuelai),Haris Handzic(bosnyák),Ivan Kelava(horvát),Verpecz István(lejárt a szerződése, Paks)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Braniszlav Danilovics
(szerb, Puskás Akadémia),Osváth Attila(Vasas, onnan Puskás Akadémia),Szuk Hjun Dzsun(dél-koreai, FC Porto – Portugália)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:Dusan Brkovics(szerb, lejár a szerződése, Vasas),Holman Dávid(Puskás Akadémia)

Legfrissebb hírek

NS-infó: a Stockport County tulajdonosi köre érdeklődik a DVSC iránt

Labdarúgó NB I
2025.10.21. 16:32

NB III: a Gyirmót 12 forduló után is hibátlan; három csoportban váltás volt az első helyen

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:13

Bognár György: Az a baj, hogy nem csak a két csapat teljesítménye számít

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 19:35

Egyik fél sem lehet elégedett a Paks–Debrecen rangadó után

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 18:09

A Loki legyőzésével tenne újabb lépést 200. bajnokija felé Kinyik Ákos

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 12:25

Közeleg a kerek évforduló – 2015 decembere óta vár az újabb derbigyőzelemre az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 10:46

Bárány Donát örül, hogy hasznos házi feladatokat kap

Labdarúgó NB I
2025.10.17. 11:31

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42
Ezek is érdekelhetik