DVTK: hosszabbítottak a „kihagyhatatlan játékossal”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.17. 13:57
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK a hivatalos honlapján közölte: egy évvel meghosszabbította Eperjesi Gábor nyáron lejáró szerződését, így a saját nevelésű jobbhátvéd a következő szezonban is a diósgyőrieket erősíti.

Eperjesi Gábor alig 17 évesen mutatkozott be a DVTK első csapatában az NB II-ben. Az évek során fokozatosan épült be az együttesbe, amelyből idén már kihagyhatatlan. Tagja volt az NB II-es bajnok, a Ligakupa-győztes és a Magyar Kupában döntőt játszó csapatnak. A profi futball mellett a Miskolci Egyetem hallgatója, idén veheti kézhez a diplomáját – írja a dvtk.eu. dvtk.eu.

„Saját nevelésű, miskolci játékosként nagyon örülök, hogy új szerződést kötöttem a Diósgyőrrel – mondta el Eperjesi Gábor. – Most a bennmaradás kiharcolása a legfontosabb, a következő években pedig ugyanúgy, ahogy eddig is, küzdeni fogok a csapatért, a városért és hogy minél sikeresebb legyen a klub."

„Nagyon örülök annak, hogy Eperjesi Gábor saját nevelésű játékosunkként továbbra is a klub kötelékében marad, és hogy a szerződése lejárta előtt hosszabbított – nyilatkozta Benczés Miklós, a DVTK sportigazgatója – Továbbra is azon dolgozunk, hogy a régió legtehetségesebb labdarúgói Diósgyőrben léphessenek pályára hétről hétre. Gábor az elmúlt hetekben bebizonyította, hogy vezetőedzőnk, Bódog Tamás számíthat rá. Külön öröm számomra, hogy 17 évesen nálam mutatkozott be a felnőttek között egy másodosztályú mérkőzésen, most pedig 49 első osztályú meccsel a háta mögött készülhet az 50. NB I-es találkozójára. Már csupán Bódog Tamáson múlik, hogy erre mikor kerülhet sor. Fontosnak tartom kiemelni, hogy az első csapat keretében egy olyan játékosunk maradt, aki nyártól nem rendelkezik szerződéssel, de vele is tárgyalásban állunk, így hamarosan már csak az új kiszemeltekre kell majd koncentrálnunk. Ez a tavalyi évhez képest hatalmas előrelépés."

Legfrissebb hírek

Robbie Keane: A Fradi ellen mindenki úgy hajt, mint az őrült...

Labdarúgó NB I
24 perce

Már nem Damir Krznar az Újpest FC vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
11 órája

Sikeres műtéten esett át Botka Endre – kép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:03

Skribek gólja és gólpassza három pontot ért, a Zalaegerszeg másodszor nyert hazai pályán

Labdarúgó NB I
2025.11.08. 16:37

Szegeden nyert a Ferencváros, nyolcat vágott az ETO a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.11.08. 16:30

Martin Chlumecky most megismerheti a Paks játékát

Labdarúgó NB I
2025.11.08. 12:22

Ami biztos: helyzetekben nem lesz hiány a Megyeri úton

Labdarúgó NB I
2025.11.08. 08:59

Három hónap után nyerne újra hazai bajnokit az Újpest, de még csak a másodikat Krznarral

Labdarúgó NB I
2025.11.08. 08:24
Ezek is érdekelhetik