NB I: elhalasztották a Vasas szombati meccsét – hivatalos

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2017.02.17. 14:22
null
Szombaton nem rendeznek mérkőzést a Szusza Ferenc Stadionban (Fotó: Szabó Miklós)
A Magyar Labdarúgó-szövetség versenybizottsága a Szusza Ferenc Stadion centerpályájának használhatatlansága miatt elhalasztotta az NB I 20. fordulójában szombat 15.30 órára kiírt Vasas–Haladás mérkőzést.

 

Az MLSZ és a Vasas illetékesei azok után döntöttek a meccs elhalasztása mellett, hogy a pénteki pályabejáráson játékra alkalmatlannak minősítették a Szusza Ferenc Stadion gyepszőnyegét. A talaj fagyott és jeges, ebből kifolyólag alkalmatlan a találkozó megrendezésére. A mérkőzés új időpontját később jelölik ki.

Az MLSZ versenybizottsági határozatában arról is beszámol, hogy a Szusza Ferenc Stadion megkapta a szükséges engedélyeket az első osztályú meccsek megrendezéséhez, így a szövetség hitelesítette a Megyeri úti létesítményt. A szerdai hatósági bejáráson apróbb hiányosságokat állapítottak meg, de ezeket péntekre sikerült pótolni.

Az újpesti stadionban kisebb felújításokat végeztek, a mosdók, a sajtó- és a VIP-helyek újultak meg, a hazai és vendégszurkolók szektora felcserélődött, és új büféhelyiségek épültek. A lelátók befogadóképessége 12 670 néző.

Az Újpest FC ősszel eleinte a Vasas Illovszky Stadionjában játszotta hazai mérkőzéseit, aztán az angyalföldiek létesítményét is elkezdték felújítani, így tavaly az utolsó meccsein Kecskeméten fogadta ellenfeleit a lila-fehér együttes. Ha a kft.-nek sikerül megállapodnia az NSK-val, akkor tavasszal már ismét saját otthonában játszhat. A Szusza Ferenc Stadion emellett a Vasas hazai találkozóinak is otthont ad majd.

Az MLSZ a játéktér alkalmatlansága miatt a Balmazújváros–Békéscsaba másodosztályú bajnokit is elhalasztotta, míg további két NB II-es mérkőzés kezdési időpontját módosította.

NB I, 2016–2017, 20. FORDULÓ
FEBRUÁR 18., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ

15.30: Videoton FC–Újpest FC (Tv: M4 Sport)

Felcsút, Pancho ArénaSolymosi Péter

15.30: Gyirmót FC Győr–Paksi FC

Győr, Alcufer Stadion

Berke Balázs

15.30: Mezőkövesd–Diósgyőri VTK

Mezőkövesd, Városi Stadion
Vad II István
15.30: MTK Budapest–Bp. Honvéd

Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion

Pintér Csaba

18.00: Debreceni VSC–Ferencváros (Tv: M4 Sport)

Debrecen, Nagyerdei Stadion
Farkas Ádám
A Vasas–Haladás mérkőzés a Szusza Ferenc Stadion talajának állapota miatt elmarad.

 

Legfrissebb hírek

NB I: halaszt a Kl-selejtező rájátszásába jutó ETO; ekkor játsszák a DVSC–FTC meccset a 6. fordulóban

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 14:12

Pénzbírság és szektorbezárás az ETO és a BVSC büntetése

Magyar foci
2025.08.13. 17:17

Megvan, mikor játsszák a Mol Magyar Kupa 2. fordulójának mérkőzéseit

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 20:33

Halaszt az FTC – így néz ki az NB I 5. fordulójának menetrendje

Labdarúgó NB I
2025.08.07. 17:21

Az MLSZ súlyos büntetést szabott ki az Újpestre

Labdarúgó NB I
2025.08.06. 18:23

A DEAC 14 gólig meg sem állt, a Kelen 11-esekkel ment tovább a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.08.03. 19:32

Benczédi Balázs szerint az Újpest már ebben az idényben harcban lehet a bajnoki címért

Labdarúgó NB I
2025.07.31. 08:40

Utolsó utáni pillanat – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 23:51
Ezek is érdekelhetik