Nagy Ádám miatt nem vált posztot; német kontra magyar edzők

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
Vágólapra másolva!
2017.01.30. 10:42
null
A válogatottban a svédek ellen kezdőként játszó Vida Máté jól ismeri a német edzői mentalitást (Fotó: Szabó Miklós)
Vida Mátét nevezhetjük a 2016-os esztendő egyik felfedezettjének. A húszéves középpályás tavasszal kulcsszerepet játszott abban, hogy a Vasas kiharcolta az NB I-ben maradást (hogy mást ne mondjunk, szépségdíjas gólt szerzett az MTK elleni sorsdöntő bajnokin), majd bekerült az Eb-re készülő bő válogatott keretbe is. Franciaországba végül nem utazhatott el, de háromszor így is szerepelt a nemzeti csapatban, ősszel pedig ismételten remek teljesítménnyel járult hozzá csapata nagy meneteléséhez. A Nemzeti Sport Online két téli felkészülési meccs között beszélgetett az angyalföldiek kisebb sérüléssel bajlódó, emiatt a csapat lipóti edzőtáborát is kihagyó labdarúgójával. Szóba került a teniszes múlt, a lehetséges jövő, a Nagy Ádámmal a válogatottnál folytatott rivalizálás, beszélgettünk a német és a magyar edzőkről és arról is, célba veszik-e tavasszal a Vasassal a bajnoki címet.

SZÁVAYVAL LAKOTT EGY UTCÁBAN, DÖNTENIE KELLETT A FUTBALL ÉS A TENISZ KÖZÖTT

– Kezdjük egy kicsit talán váratlan, de önnek nagyon is testhezálló kérdéssel. Mit szól az idei Australian Openhez? A férfiaknál egymás után estek ki a favoritok, köztük a címvédő szerb Novak Djokovics, és az első helyen kiemelt, világelső skót, Andy Murray is korán búcsúzott.
– Nem szeretem az ilyen tornákat, amelyen hamar kiesnek a nagyágyúk, mert akkor nincs kiért vagy miért néznem – válaszolt a Nemzeti Sport Online kérdésére a Vasas válogatott labdarúgója, Vida Máté. – Igazából én Djokovics-fan vagyok már nagyon régóta, ezért sem élveztem igazán ezt a tornát, ám Roger Federer menetelésének örülök, remélem, még lesz pár jó éve teniszezőként. De azt azért nem mondanám, hogy szurkolok neki, mert nem vagyok divatdrukker. Djokovics kiesésével már csak azért néztem a tornát, mert szeretem a teniszt, de nem szurkoltam senkinek.

– Mit gondol, melyik a nagyobb meglepetés, hogy Federer hét év után ismét megnyerte az Australian Opent vagy a Vasas őszi menetelése, kiváltképp ha bajnoki címet is nyernének?
Roger Federer sok Grand Slamet nyert, immár tizennyolcat, tehát a Vasas bajnoki címe nagyobb meglepetés lenne, és Federer esélyeit az is javította, hogy kiestek előle a nagyágyúk.

– És annak mekkora volt a realitása, hogy ön profi teniszező legyen? Úgy tudni, hogy korábban ez a lehetőség is szóba került, és erősen győzködték önt teniszberkekben...
– Azt tudni kell, hogy Soltvadkerten a szüleimmel abban az utcában lakunk, amelyikben Szávay Ágnesék (– a Vasas korábbi top 30-as női játékosa – a szerző) is laktak. Innen is a kapcsolat, és fiatalon valóban nagyon sokat teniszeztem, jártam edzésekre. Tizennégy évesen valóban volt is lehetőségem választani a két sportág között, mert hívtak Pestre teniszezni, de én a labdarúgás mellett döntöttem, úgy gondolom, jó döntés volt. Ettől függetlenül továbbra is szeretem és követem a teniszt is.

– Mit gondol, teniszben meddig juthatott volna, a válogatottság ott is meglehetett volna?
– Nagyképűségnek hangzana, ha igennel válaszolnék, nem reális erre bármit is mondanom. Nemzetközi szinten az látható, hogy magyar játékosnak, főleg a férfiak mezőnyében, nagyon nehéz odakerülnie a legjobbak közé, még a top ötszáz is ritka. Úgy gondolom, sokkal nehezebb egy teniszező útja, mint egy futballistáé, de nem emiatt döntöttem a foci mellett, hanem mert az mindig is közelebb állt hozzám. Ezért nem is jártam el teniszversenyekre, már akkor is inkább futballtornákra mentem a csapatommal.

A NÉMET EDZŐK ÉS A TERVSZERŰ MUNKA

ÁDÁM A NÉMET EDZŐKRŐL, BERECZ VIDÁRÓL

A Nemzeti Sport Online az elmúlt egy évben a Vasas új generációjának másik két meghatározó játékosával, Ádám Martinnal és Berecz Zsomborral is hosszabb interjút készített. Érdekes, hogy Vidához hasonlóan Ádám is arról beszélt, hogy eddigi tapasztalatai alapján a német edzők nagyobb figyelmet fordítanak az apró részletekre, ezáltal lehet fejlődni náluk.

A magyar edzők sokat beszélnek, de nem tudja eldönteni az ember, hogy abból mit érdemes megfogadni, és mit nem, míg a német szakemberek keveset mondanak, de minden egyes szavukra érdemes odafigyelni, mert sokat lehet tanulni tőlük. Michael Oenning már a legelső tréningen sok újat mondott. Tanácsot adott a mozgáskoordinációban, lábtartásban, labdakezelésben. Ugyanezt tapasztaltam korábban az utánpótlás-válogatottnál, Bernd Storcknál is” – mondta a csatár tavaly januárban.

Berecz, aki Vida mellett a Vasas középpályájának kulcsembere, kettejük kapcsolatáról beszélt bővebben néhány hónappal ezelőtt:

„Rivalizálásról nem beszélhetünk Máté és közöttem, már csak azért sem, mert kicsit más a szerepünk, ő többet védekezik, én többet támadok. Jól kiegészítjük egymást, évek óta együtt játszunk, talán ennek is köszönhető a Vasas mostani jó szezonja.”


– Térjünk is át akkor a labdarúgásra! Kimondottan jó éven van túl, hiszen előbb benn maradtak a Vasassal az NB I-ben, majd ősszel sokáig vezették is a tabellát, ön pedig bemutatkozhatott a nemzeti csapatban, immár háromszoros válogatottnak vallhatja magát. Nemrég szerződést hosszabbított a Vasassal, mégis adódik a kérdés: hogyan tovább? Mikor jöhet el a feljebb lépés ideje, az hogy egy erősebb bajnokságban, nemzetközi kupákban is megméresse magát?
– Fél évig egészen biztosan maradok, de az új szerződésem 2019 nyaráig szól. Ha távozok, akkor az biztos, hogy csak olyan helyre megyek, ahol reális eséllyel állandó játéklehetőséghez juthatok. Például egy lengyel vagy egy osztrák klub megfelelő lépcsőfok lehetne a továbbiakban, de ez egyelőre nem aktuális. Az, hogy ilyen fiatalon válogatott lettem, egyfajta nyomást is jelent, mert mindenki sokkal többet vár el tőlem, de ez teljesen természetes, ezzel a feladattal is meg kell birkózni. Az a lényeg, hogy egészséges legyek. Most ugyanis fáj a térdem, ezért kellett kihagynom a felkészülési meccseket. Szerencsére úgy néz ki, nincs nagyobb baj, törés vagy szakadás, ez csak egy gyulladás. Viszont nagyon rosszul viselem, hogy több mint egy hete nem futballozhatok, mert sohasem voltam még sérült.

– A válogatott mellett Bernd Storckkal, a klubjában Michael Oenninggel dolgozhat. Eddigi tapasztalatai alapján miben másak a német szakemberek a hazaiakhoz képest?
– Nekem akadémistakoromtól kezdve nagyon jó edzőim voltak. Kiemelhetem például Késedi Gábort, aki később a válogatott mellett is dolgozott videóelemzőként, most pedig a Videotonnál van. Tőle nagyszerű képzést kaptam, csak jókat tudok mondani róla, de tulajdonképpen ugyanez igaz a többi edzőmre is. Felnőttszinten nem volt sok edzőm, ezért sem alkotnék véleményt, és nem szeretnék olyan összehasonlítást tenni, hogy jobbak-e a külföldi trénerek, mert Magyarországon is vannak jó szakemberek. Amiben másak talán – legalábbis mind a klubomban, mind a válogatottban ezt tapasztalom –, hogy sokkal jobban belemerülnek a részletekbe, annyira, hogy adott pillanatban az sem mindegy például, jobb lábra vagy bal lábra passzolsz.

– Kívülállóként úgy tűnik, hogy a válogatottnál Bernd Storck egyénileg is sokat foglalkozik a fiatalokkal, próbálja fejleszteni őket.
– Mind a Vasasnál Michael Oenning, mind a válogatottnál Bernd Storck valóban külön mindenkinek részletekbe menően elmagyarázza, mit vár a pályán a helyezkedések terén, kinek milyen feladatai vannak külön a védekezésben, külön a támadásban. Minden meg van tervezve, hogy ne véletlenszerűen alakuljanak a mérkőzések. Például az sem volt véletlen, hogy kijutottunk az Eb-re, az is egy tervszerű munka eredménye volt.

NEM VÁLT POSZTOT; A TABELLA ELEJE A CÉL

– A válogatottban hogyan látja a jövőben a szerepét? A posztján szereplő Nagy Ádám jelenleg kirobbanthatatlannak tűnik a csapatból. El tud esetleg képzelni más pozíciót is, amiben a csapat hasznára lehet?
– A legszimpatikusabb poszt számomra az, amelyiken már régóta játszom, ez a szűrőpozíció. Nem tervezek más posztra áttérni. Jól érzem magam a bőrömben, amikor ott vagyok a válogatottban. Húsz éves vagyok, ahhoz nagyon sokat le kell még tennem az asztalra, hogy azt mondhassam, nekem márpedig játszanom kell, alapembernek kell lennem. Tanulási szakaszban vagyok, időre van szükségem, de szeretnék ott lenni a válogatottban, mert rengeteget lehet fejlődni. Fizikumban, erőben és gyorsaságban is látok még előrelépési lehetőséget.

– És ha csak a rövid távú célokat nézzük, tavasszal irány a bajnoki cím?
– Úgy mondanám, hogy ott szeretnénk lenni az elején. Célként ugyan nincs meghatározva, de a jól sikerült ősz után azért jó lenne dobogós helyen végezni.

Emlékezetes Vida-gól az előző szezon utolsó fordulójából



Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik