MLSZ: csúcsot döntött az óvodai korosztály a Bozsik-programban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.27. 11:21
Címkék
Csúcsot döntött az óvodai korosztály az OTP Bank Bozsik-programban a 2016–2017-es évadban. Kereken 1500 óvoda és 30 574 óvodás korú kisgyermek kapcsolódott be az MLSZ Grassroots Igazgatósága által szervezett és felügyelt programba – írja a Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapja.

Míg öt évvel ezelőtt mindösszesen az ország 339 óvodájából 8986 gyerek látogatta az óvodai foci foglalkozásokat és fesztiválokat, addig mára az OTP Bank Bozsik-programban résztvevő óvodák létszáma megelőzte az iskolák létszámát. Az utóbbi másfél évben még látványosabb a fejlődés, 2015 szeptembere óta csaknem 500 új óvodával és több mint 10 ezer óvodással bővült a sportágba érkezők száma.

A programban résztvevő óvodák vállalják, hogy hetente minimálisan egy alkalommal játékos futballfoglalkozást tartanak, amelyen legalább 10 öt-hatéves kisgyermek focizik, valamint azt is, hogy évente négyszer Grassroots-fesztiválokon vesznek részt a gyerekekkel.

„A képzés az MLSZ szakmai támogatásával zajlik. A gyerekekkel testnevelő tanárok, edzők, valamint óvodapedagógusok foglalkoznak, akik részt vesznek az MLSZ által szervezett képzéseken, és ott szerzik meg a gyerekek foglalkoztatásához szükséges tapasztalatokat” – mondta Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője a Nemzeti Sport Online-nak.

Sipos hozzátette, a fiatal labdarúgók számára ebben a korban még nem a versengés, hanem a játék a fontos. A foglalkozások elsődleges célja az örömszerzés, a testmozgás, a sport, a futball megszerettetése, a közösségi élmények erősítése, valamint a gyerekek testi, szellemi és lelki fejlődése.

„Ilyenkor a gyermekek még nem versenyeznek egymással, nincsenek győztesek és vesztesek” – hangsúlyozta Sipos.

A huszonhárom megyei jogú városból 410 óvoda és 8602 óvodás kisgyermek képviselteti magát a Bozsik-programban, Budapesten 188 intézményben 3299 bozsikos fiatal rúgja a labdát. Érdekesség, hogy a megyei jogú városok esetében Békéscsabán (18), Dunaújvárosban (14), Salgótarjánban (12) valamennyi óvoda résztvevője a programnak, míg Nyíregyházán, Érden, Tatabányán, Szombathelyen és Hódmezővásárhelyen ugyancsak közelít a részvételi létszám a település intézményi számához, de látványos előrelépésről beszélhetünk több más nagyvárosban, így például Egerben és Miskolcon is.

Legfrissebb hírek

NB I: halaszt a Kl-selejtező rájátszásába jutó ETO; ekkor játsszák a DVSC–FTC meccset a 6. fordulóban

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 14:12

Pénzbírság és szektorbezárás az ETO és a BVSC büntetése

Magyar foci
2025.08.13. 17:17

Megvan, mikor játsszák a Mol Magyar Kupa 2. fordulójának mérkőzéseit

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 20:33

Halaszt az FTC – így néz ki az NB I 5. fordulójának menetrendje

Labdarúgó NB I
2025.08.07. 17:21

Az MLSZ súlyos büntetést szabott ki az Újpestre

Labdarúgó NB I
2025.08.06. 18:23

A DEAC 14 gólig meg sem állt, a Kelen 11-esekkel ment tovább a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.08.03. 19:32

Benczédi Balázs szerint az Újpest már ebben az idényben harcban lehet a bajnoki címért

Labdarúgó NB I
2025.07.31. 08:40

Utolsó utáni pillanat – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 23:51
Ezek is érdekelhetik