NB I: Az egyik szemem sír, a másik nevet – Pintér Attila

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.12.03. 18:22
A Mezőkövesd Zsóry hazai környezetben két góllal (2–0) nyert a címvédő Ferencváros ellen az NB I 18. fordulójában. A győztes hazaiak vezetőedzője, Pintér Attila szerint az ő akaratuk érvényesült, míg Máté Csaba, az FTC pályaedzője úgy látta, az egyéni védelmi hibák pecsételték meg a sorsukat.

„Az egyik szemem sír, a másik nevet – nyilatkozta a lefújást követően a találkozót közvetítő M4 Sportnak Pintér Attila. – A mérkőzésen inkább a mi akaratunk érvényesült. Egygólos vezetésünk után több alkalommal is lehetőségünk volt a gólszerzésre. Ziccereket vezethettünk, ám Dibusz Dénes többször bravúrral védett. Gratulálok a fiúknak. A nyáron rövid volt az időnk a pihenőre és a felkészülésre, így idő kellett, amíg a mozgásokat, rendszereket begyakoroltuk. De folyamatosan keményen dolgoztunk ennek érdekében, mert hittem és hiszek abban, hogy a munka mindig meghozza a gyümölcsét.”Pintér Attila. – A mérkőzésen inkább a mi akaratunk érvényesült. Egygólos vezetésünk után több alkalommal is lehetőségünk volt a gólszerzésre. Ziccereket vezethettünk, ám Dibusz Dénes többször bravúrral védett. Gratulálok a fiúknak. A nyáron rövid volt az időnk a pihenőre és a felkészülésre, így idő kellett, amíg a mozgásokat, rendszereket begyakoroltuk. De folyamatosan keményen dolgoztunk ennek érdekében, mert hittem és hiszek abban, hogy a munka mindig meghozza a gyümölcsét.”

„Ebben a mérkőzésben benne volt minden. A döntetlenszagú első félidő végén durva egyéni hibánkat kihasználva jutott vezetéshez a hazai csapat, amely ezt követően kontrázhatott – mondta az eltiltott Thomas Doll vezetőedző helyett segítője, Máté Csaba. – A második félidőben minden tőlünk telhetőt megtettünk az egyenlítésért, többet birtokoltuk a labdát, de a második hazai gól megpecsételte a sorsunkat. Ezt a találatot is óriási egyéni hiba előzte meg, hiszen hátul úgy veszítettük el a labdát, hogy azt birtokolta a védőnk. Aki a Fradiban játszik vagy játszott, az hozzászokott, hogy az ellenfelek számára mindig ez az év mérkőzése. Ezúttal sem éreztem ezt másként. A hazai tizenhatoson belüli kezezést a kispadról nem láttuk tisztán, erről nem foglalnék állást, de a közelben lévő játékosaink reklamáltak a játékvezetőnél.”

Legfrissebb hírek

Nagy Gergő elmondta, mit vár majd a Fradi–Volántól az ICEHL-ben

Jégkorong
3 órája

Svéd ellenféllel teljes az FTC csoportja a férfi kézi El-ben

Kézilabda
8 órája

Rangadót nyert a Ferencváros a női NB I-ben, hibátlan az MTK

Labdarúgó NB I
2025.09.06. 19:33

Az FTC kikapott odahaza az Odensétől a Bajnokok Ligája rajtján

Kézilabda
2025.09.06. 15:54

Szabó István: Nekem is van bőven hiányérzetem

Labdarúgó NB I
2025.09.06. 09:38

Barátja szerint Abu Fani egész nyáron távozni akart az FTC-től

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 16:28

NS-infó: Zsótér Donát visszatér a Videotonhoz

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 12:29

Állítsa össze a magyar válogatott Írország elleni kezdőcsapatát!

Magyar válogatott
2025.09.05. 11:54
Ezek is érdekelhetik