Honvéd: „Ez a magyar a Serie A-ban is megállná a helyét”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.12.10. 07:17
Gazdag Dániel megállná a helyét a Serie A-ban, állítja Marco Rossi, az NB I harmadik helyén álló Honvéd olasz vezetőedzője.

A szakember a Tutto Mercatónak adott interjújában beszélt a 20 éves középpályásról.

„Az őszi idény játékosa Davide Lanzafame volt a csapatomnál, de voltak még kiváló teljesítmények. Az a játékos, akit kiemelnék, mert szerintem az olasz élvonalban is megállná a helyét, Gazdag Dániel. A 96-os korosztály tagja, technikás, dinamikus, kiváló középpályás” – mondta Rossi, aki bővebben is értékelte a Honvéd őszi idényét.

„A legderűlátóbb jóslatokat is felülmúltuk, úgy játszunk, mint a 2012–2013-as idényben, amikor húsz év után először dobogós lett a Honvéd. Mindezt annak ellenére, hogy az egyik legalacsonyabb költségvetéssel dolgozunk az élvonalban – mondta Rossi. – A Videoton és a Ferencváros a téli átigazolási időszakban erősíteni fog, velük nehéz lesz versenybe szállni. Az egyetlen esélyünk, ha az összes hátralévő meccsünkre úgy állunk ki, mintha a Bajnokok Ligája döntőjében játszanánk.”

Rossit korábbi csapatáról, a Torinóról is kérdezték, amely derbit játszik vasárnap a Juventusszal.

„Sokkal biztatóbb a Torino játéka, mint a korábbi idényekben, jó lenne, ha sikerülne meglepni a Juvét. Ugyanakkor a Juventus más kategória, Olaszországban nincsenek igazi riválisai, csak Európában. Ha a legjobbját hozza a Juve, nincs esélye a Torinónak” – vélekedett Rossi.

NB I
19. FORDULÓ

15.30: Haladás–Videoton
15.30: Honvéd–Mezőkövesd
15.30: DVTK–Gyirmót FC Győr
15.30: Paks–Vasas
15.30: Újpest–DVSC (Tv: M4 Sport)
18.00: Ferencváros–MTK (Tv: M4 Sport)

AZ ÁLLÁS
1. Vasas FC 18 10 4 4 30–17 +13 34
2. Videoton FC 18 10 3 5 38–18 +20 33
3. Budapest Honvéd 18 9 4 5 31–17 +14 31
4. Ferencvárosi TC 18 8 5 5 33–26 +7 29
5. Mezőkövesd Zsóry FC 18 7 6 5 21–21 0 27
6. Szombathelyi Haladás 18 7 4 7 21–22 –1 25
7. Újpest FC 18 5 9 4 28–26 +2 24
8. Debreceni VSC 18 5 5 8 20–24 –4 20
9. Paksi FC 18 4 8 6 17–24 –7 20
10. MTK Budapest 18 4 7 7 11–20 –9 19
11. Diósgyőri VTK 18 5 3 10 23–36 –13 18
12. Gyirmót FC Győr 18 3 4 11 8–30 –22 13

 

Legfrissebb hírek

MLS: a Seattle kapusát mentővel szállították el

Minden más foci
17 órája

MLS: Gazdag Dániel új csapata legyőzte a régit

Légiósok
2025.06.30. 07:10

MLS: Gazdag gólpasszt adott, Sallóiék drámai körülmények között fordítottak

Légiósok
2025.06.26. 07:22

Gazdag győztes gólt készített elő az MLS-ben, hatgólos meccsen kaptak ki Sallóiék – videók

Légiósok
2025.06.15. 07:45

Marco Rossi: Egy éve küzdünk ezzel a problémával, bízom benne, hogy hamarosan megfordul a szerencsénk

Magyar válogatott
2025.06.13. 14:21

Nem a mi játékunk – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.10. 23:19

Marco Rossi: Van-e esélyünk kijutni a vb-re a csoportból? Nem hiszem

Magyar válogatott
2025.06.10. 21:11

Szoboszlai: Jó tanulópénz volt ez a két meccs az őszi vb-selejtezők előtt

Magyar válogatott
2025.06.10. 21:06
Ezek is érdekelhetik