FTC: a pályaedző elismerte, két ghánai tehetség érkezik

Vágólapra másolva!
2016.12.31. 12:05
Ralf Zumdick, a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros pályaedzője egy német oldalnak elismerte, két fiatal ghánai játékos januártól a zöld-fehéreknél vesz részt próbajátékon.

Zumdick a Westdeutsche Allgemeine Zeitung‎nak elmondta, Theo Schneiderrel az utánpótlás fejlesztésén dolgoznak, valamint azon, hogy képezzék az edzőiket.

„Azt szeretnénk, hogy a fiataljaink kicsit jobban harapjanak – idézi Zumdickot a waz.de. – Néhány héttel ezelőtt Ghánában jártunk, januártól pedig két ghánai tehetség próbajátékon vesz részt nálunk.”

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:

Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Bognár István (DVTK), Botka Endre (Honvéd), Csilus Ádám (Soroksár – kölcsönből vissza?), Holczer Ádám (Soroksár – kölcsönből vissza?), Kovács István (Videoton), Lovrencsics Balázs (Soroksár – kölcsönből vissza?), Silye Erik (Soroksár – kölcsönből vissza?)
Távozók: Nagy Dominik (Legia Warszawa – Lengyelország), Cristian Ramírez (ecuadori, FK Krasznodar – Oroszország)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Jova Levente, Pintér Ádám, Florian Trinks (német)

Legfrissebb hírek

Edzője bízik abban, hogy a Noa szerdán kijavítja az első meccsen hozott rossz döntéseket

Bajnokok Ligája
6 órája

Szappanos az FTC helyett a Puskás Akadémiához kerülhet

Labdarúgó NB I
6 órája

Baráth Péter hamarosan aláírhat volt csapatához – sajtóhír

Légiósok
9 órája

Robbie Keane: Nem kényelmesedhetünk el az előny tudatában

Bajnokok Ligája
12 órája

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
16 órája

Videó: függőleges helyett vízszintes csíkozás – Megérkezett a Ferencváros új hazai meze!

Labdarúgó NB I
17 órája

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
19 órája

Vízilabda: New Yorkban játszik gálameccset a Ferencváros és a Pro Recco

Vízilabda
2025.07.28. 21:19
Ezek is érdekelhetik