Újpest: Kecskeméten rendezik a Vasas elleni meccset – hivatalos

Vágólapra másolva!
2016.10.28. 14:16
Az MLSZ versenybizottsága pénteki ülésén úgy határozott, hogy az NB I-ben szereplő Újpest a kecskeméti Széktói Stadionban fogadja a Vasast a bajnokság 15. fordulójában.

Mint megírtuk, az újpestiek eddig az Illovszky Rudolf Stadionban vendégeskedtek, ám a Vasas e hétvégén búcsúztatja a pályáját, így a lila-fehéreknek új albérlet után kellett nézni.új albérlet után kellett nézni.

A klub a hivatalos honlapján korábban bejelentette, hogy a kecskeméti Széktói Stadionban játssza a hazai mérkőzéseit addig, amíg nem költözik vissza a Szusza Ferenc Stadionba – az MLSZ versenybizottságának határozatával ez most biztossá vált.

A Vasas elleni, november 5-ei (szombat) összecsapás kezdési időpontja (18 óra) nem változott.

 

Legfrissebb hírek

Negyvenezer – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Bejelentette új klubja az Újpestről távozó szerb középpályás szerződtetését

Labdarúgó NB I
11 órája

A Szpari története során először győzött élvonalbeli bajnokin Debrecenben

Labdarúgó NB I
12 órája

Novothny Soma szerint a futball istene írta a forgatókönyvet az Újpest elleni mérkőzésen

Labdarúgó NB I
13 órája

Keleti rangadó az NB I-ben; Horváth Dávid és Borbély Balázs csatája

Labdarúgó NB I
19 órája

Robbie Keane a Puskás Akadémiától elszenvedett vereségről: Negyedóra után 3–0-ra kellett volna vezetnünk

Labdarúgó NB I
21 órája

Hornyák Zsolt csapata megtréfálta a Ferencvárost; Káprázatos ünnepséget szervezett a Magyar Ökölvívók Szövetsége a Hősök terén

E-újság
Tegnap, 0:21

Makrai Gábor: Minden profi futballista a rangadókról álmodik

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 11:05
Ezek is érdekelhetik