Ferencváros: távozik az Eb-résztvevő – hivatalos

Vágólapra másolva!
2016.09.07. 10:29
A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros a hivatalos honlapján megerősítette a Nemzeti Sport Online információját: a zöld-fehérek közös megegyezéssel szerződést bontottak az Európa-bajnokságot is megjáró Stanislav Sestákkal.

A 33 esztendős játékos tavaly nyáron szerződött a Fradihoz, és a legutóbbi szezonban nem is nyújtott rossz teljesítményt, hiszen 24 bajnoki mérkőzésen kilenc gólt szerzett. A 66-szoros szlovák válogatott futballista ebben az idényben azonban már nem számít alapembernek a zöld-fehéreknél, az első hét fordulóban csak 176 percet töltött a pályán, és a gólokkal is adós maradt.

A Nemzeti Sport Online értesülései szerint az FTC azért most bontotta fel Sesták szerződését, mert Szlovákiában kedden járt le az átigazolási időszak, de így a rutinos labdarúgó a határidő után is hazatérhet, mivel szabadon igazolhatóvá vált.

Sesták az Európa-bajnokság idején arról beszélt, hogy jövő nyáron, ferencvárosi szerződése kifutásakor el kell gondolkodnia a hogyan továbbról, hiszen már a 34. életévében jár.

Úgy tűnik, a hazatérésre a vártnál hamarabb sor kerülhet.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:
Oliver Hüsing (német, Werder Bremen – Németország), Lovrencsics Gergő (Lech Poznan – Lengyelország, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Marco Djuricin (osztrák, Red Bull Salzburg – Ausztria, legutóbb kölcsönben Brentford – Anglia), Rju Szung Vu (dél-koreai, Bayer Leverkusen – Németország)
Kölcsönből visszatérők: –

Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Csernik Kornél
Kiszemeltek:
Távozók: Hodgyai László (CFR Cluj – Románia, szabadon igazolhatóként), Kunsági Roland (soroksári kölcsön után ETO FC Győr), Roland Lamah (belga, lejárt a szerződése, érdeklődnek iránta: Ipswich – Anglia, próbajáték), Nagy Ádám (Bologna – Olaszország), Szenes Bence (Vác), Stanislav Sesták (szlovák). A két klub egyezsége alapján Nagy Dominik 2017 elejétől a Legia Warszawa játékosa lesz.
Kölcsönbe távozók: Csilus Ádám (Soroksár, ismét kölcsönbe), Csilus Tamás (kisvárdai kölcsön után Soroksár), Dragóner Filip (Nyíregyháza), Haris Attila (Soroksár, ismét kölcsönbe), Holczer Ádám (Soroksár, ismét kölcsönbe), Huszák Tamás (Soroksár, ismét kölcsönbe), Silye Erik (Soroksár), Valencsik Dávid (Soroksár, ismét kölcsönbe)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

 

Legfrissebb hírek

Előbb-utóbb gondot okozhat a Ferencvárosnak a „magyarszabály” betartása

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:27

Egy éve szerencsét hozott az FTC-nek a Genk elleni meccs játékvezetője

Európa-liga
Tegnap, 10:22

Távozik a Ferencváros Európa-liga-ellenfelének edzője – hivatalos

Európa-liga
2025.09.29. 12:51

Már nem veretlen az ETO, a Ferencváros nyerte meg a rangadót

Labdarúgó NB I
2025.09.28. 19:55

Már most aranyrangadó lehet a győriek és a ferencvárosiak meccse

Labdarúgó NB I
2025.09.28. 07:04

Kicsikarta a győzelmet a Ferencváros a női kézi BL-ben

Kézilabda
2025.09.27. 17:30

Öröm után kritika – Bobory Balázs jegyzete

Európa-liga
2025.09.26. 23:19

Kétgólos vereséget szenvedett a Fradi a Bolzanótól

Jégkorong
2025.09.26. 22:59
Ezek is érdekelhetik