Vidi: Aranyérem, kupagyőzelem és jó európai szereplés – Berg

Vágólapra másolva!
2016.05.05. 12:56
A labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton új vezetőedzője, Henning Berg ambiciózus tervekkel vette át a fehérvári kispadot: a következő két idényben bajnoki címet és Magyar Kupát nyerne, valamint jó európai szereplést remél.

„Bajnoki arany, kupagyőzelem és jó európai szereplés – mondta Berg a vidi.hu-nak a következő két év terveiről. – Szerintem lehetséges elérni ezeket a célokat. Persze nem mondom, hogy nem kihívás, például egyszerre jól teljesíteni az Európa-liga csoportkörében és a bajnokságban, de ezek a klub céljai. Ezért dolgozik majd az összes játékos, a szakmai stáb tagjai és persze én is. Magasra kerül a léc, ám ez így van rendjén. Az előző szezonban nem igazán sikerült jól a csapatnak az európai szereplés, de azokból a tapasztalatokból is lehet tanulni, a bajnokságot pedig 2015-ben is megnyerte az együttes, szóval miért ne jöhetne ez össze majd 2017-ben is?”

A teljes interjút itt olvashatja el! vidi.hu-nak a következő két év terveiről. – Szerintem lehetséges elérni ezeket a célokat. Persze nem mondom, hogy nem kihívás, például egyszerre jól teljesíteni az Európa-liga csoportkörében és a bajnokságban, de ezek a klub céljai. Ezért dolgozik majd az összes játékos, a szakmai stáb tagjai és persze én is. Magasra kerül a léc, ám ez így van rendjén. Az előző szezonban nem igazán sikerült jól a csapatnak az európai szereplés, de azokból a tapasztalatokból is lehet tanulni, a bajnokságot pedig 2015-ben is megnyerte az együttes, szóval miért ne jöhetne ez össze majd 2017-ben is?”

A teljes interjút itt olvashatja el!

Legfrissebb hírek

A Kozármisleny hazai pályán, míg a Videoton idegenben maradt nyeretlen

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 18:52

Vidi-KO, Tímárral továbbra is hibátlan a KTE, újra élen a Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 21:00

Kiütéses győzelmet aratott a Videoton, Varga Roland duplázott

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 18:50

Több hazai és nemzetközi érdeklődő is van a Videoton iránt

Labdarúgó NB II
2025.09.19. 10:25

NS-infó: Zsótér Donát visszatér a Videotonhoz

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 12:29

Fiatal csatárt vett kölcsön Óbudáról a Videoton

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 15:55

Nikolics Nemanja önkormányzati tanácsadóként dolgozik a Videotonért – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 15:43

Nikolics Nemanja mégis szerepet vállalhat a Videotonnál

Labdarúgó NB II
2025.09.01. 19:16
Ezek is érdekelhetik