PAFC: Jarni akkor is Felcsúton maradna, ha kiesnek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.15. 09:08
Kieső helyen állva várja az NB I hajráját a Puskás AFC. Robert Jarni vezetőedző saját bevallása szerint egy esetleges osztályváltás után sem szándékozik elhagyni a felcsútiakat.

„Természetesen maradok” – válaszolta a horvát tréner arra a kérdésre, hogy kiesés esetén is folytatná-e a munkát a PAFC-nál, ahová 2018 nyaráig köti őt a szerződése.

A bajnoki szezonból még négy mérkőzés maradt. A felcsútiak fogadják a sereghajtó Békéscsabát, majd zárásként a Bp. Honvédot, a két találkozó között az MTK-nál és a jelenleg velük azonos pontszámmal álló Vasasnál vendégeskednek. Jarni tudja, hogyan tudna az általa jónak ítélt játékuk eredménnyel is párosulni.

„Nagyobb koncentráció. Ha ezen a téren javulunk, a védekezésünket stabilizálhatjuk, és az ellenfél kapuja előtt is hatékonyabbak lehetünk. A játékunkon folyamatosan finomítunk, igyekszünk kijavítani a hibákat, ám jelentős változtatásnak nem látom értelmét. A szezon során kialakult a saját stílusunk, ezt szeretnénk minél gördülékenyebben és eredményesebben elővezetni.”

30. FORDULÓ
Mérkőzés (Tv) Játékvezető
Nézőszám
Április 16., szombat
18.00

Paks–Videoton

Szabó Zsolt
18.00

Bp. Honvéd–Haladás

Szőts Gergely
18.00

Vasas–DVTK

Erdős József
18.00

Puskás AFC–Békéscsaba

Solymosi Péter
18.00

Debrecen–Újpest (Tv: M4 Sport)

Vad II István
20.30

Ferencváros–MTK Budapest (Tv: M4 Sport)

Iványi Zoltán
A bajnokság állását itt nézheti meg!
AZ NB I ÁLLÁSA
1. Ferencvárosi TC 29 23 2 4 64–18 +46 71
2. MTK Budapest 29 14 8 7 37–27 +10 50
3. Debreceni VSC-Teva 29 12 9 8 42–31 +11 45
4. Újpest FC 29 11 11 7 39–30 +9 44
5. Videoton FC 29 13 4 12 32–29 +3 43
6. Szombathelyi Haladás 29 11 10 8 27–32 –5 43
7. Paksi FC 29 11 6 12 36–35 +1 39
8. Budapest Honvéd 29 10 7 12 35–34 +1 37
9. Diósgyőri VTK 29 9 8 12 32–39 –7 35
10. Vasas FC 29 7 4 18 27–50 –23 25
11. Puskás Akadémia FC 29 5 10 14 32–48 –16 25
12. Békéscsaba Előre 29 5 7 17 22–52 –30 22

Legfrissebb hírek

Egy félidő alatt eldőlt: a Kazincbarcika simán legyőzte az MTK-t!

Labdarúgó NB I
15 órája

Horváth Dávid intelme az NB I-es újonc ellen: észnél kell lenni!

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:48

Sándor Tamás visszatér Debrecenbe – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.10.01. 11:51

NB I: két ZTE-játékos is 8-as osztályzattal került a forduló válogatottjába

Labdarúgó NB I
2025.09.30. 12:25

NB I: holland-suriname-i szélsőt igazolt a Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
2025.09.29. 10:04

Kimaradtak a helyzetek, gól nélkül zárult a keleti rangadó

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 19:27

„A polgármester kivégzi a szolnoki labdarúgást” – közleményt adott ki az vármegyei bajnokságba süllyedt klub

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 15:33

Rendezettre kommunikálva – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.09.25. 23:08
Ezek is érdekelhetik