NB I: a magyar futball nagy ígéretét 18-szoros bajnok figyeli

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.25. 14:53
A Nemzeti Sport korábban már jelezte, hogy Svájcból figyelik a Haladás U-válogatott tehetségét, Németh Máriót, de úgy tudjuk, a Puskás Akadémiától is van kiszemeltje ugyanannak a svájci klubnak.


Márciusban már jeleztük, hogy Németh Máriót svájci megfigyelő nézte meg a Haladás MTK elleni bajnokiján. Úgy tudjuk, a 18-szoros bajnok, címvédő és jelenleg is listavezető Baselről van szó, amelynek érdeklődését egy másik magyar játékos, a Puskás Akadémia ugyancsak U-válogatott középpályása, Sallai Roland is felkeltette.

A Nemzeti Sport Online értesülései szerint a PAFC Ferencváros elleni két idei bajnokiján (márciusban és februárban is a Fradi nyert, 4–0-ra és 2–0-ra), illetve a múlt szombati Vasas–PAFC (1–0) találkozón is a helyszínen nézte meg Sallait a Basel képviselője.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a Basel tesz-e lépéseket a magyar futball egyik nagy ígéretének tartott, korábban Bernd Storck szövetségi kapitány bő keretébe is bekerülő 18 esztendős támadó szerződtetése ügyében, akinek a transfermarkt.de szerint 2018-ig szól a megállapodása Felcsúton. Az NB I-ben eddig 46 meccsen játszott, három gólt szerzett.

Érdekesség, hogy a Vasas–PAFC meccsen több külföldi megfigyelő is helyet foglalt a lelátón, mint vasárnap jeleztük, a lengyel Lech Poznantól például a győztes gólt szerző Korcsmár Zsoltra voltak kíváncsiak.

32. FORDULÓ
Mérkőzés (Tv) Játékvezető
Nézőszám
Április 23., szombat
Videoton–MTK 5–0
Andó-Szabó Sándor
1933
Paks–Haladás 2–3
Karakó Ferenc
1114
Honvéd–Békéscsaba 2–1
Pintér Csaba
1284
Vasas–Puskás Akadémia 1–0
Farkas Ádám
3286
Debrecen–DVTK 3–1
Szabó Zsolt
3286
Ferencváros–Újpest 2–2 Kassai Viktor
11 267
A bajnokság állását itt nézheti meg!

 

Legfrissebb hírek

Heti légiósprogram: Sallai és Szoboszlai egymás ellen a Bajnokok Ligájában

Légiósok
5 órája

Bunting pazar játékkal nyerte meg a baseli darts ET-fordulót

Egyéb egyéni
21 órája

A Paks drámai végjátékban, kétszeri hátrány után győzte le a Puskás Akadémiát

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 21:58

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12

Hosszabbított a Puskás Akadémia utánpótlás-válogatott csatára

Labdarúgó NB I
2025.09.26. 15:19

Amikor az ETO legutóbb megverte a Fradit, bajnok is lett; élre állhat a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.09.26. 13:58

Hornyák Zsolt: Bántanak a vereségek, de tudom, a munkánknak lesz gyümölcse

Labdarúgó NB I
2025.09.24. 06:59

Sallai Roland és Csongvai Áron is gólpasszt adott a 3–1-re végződő mérkőzéseken

Légiósok
2025.09.22. 21:24
Ezek is érdekelhetik