Torghelle „asszisztens” döntött az Újpest ellen, oda a nagy sorozat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.05. 15:20
null
Az Újpest október közepe óta először kapott ki a bajnokságban (Fotó: Földi D. Attila)
Az NB I 23. fordulójának nyitányán az MTK egygólos győzelmet aratott az Újpest ellen. A hazai sikerből két gólpasszával oroszlánrészt vállalt Torghelle Sándor.

LABDARÚGÓ NB I
23. FORDULÓ

MTK–ÚJPEST 2–1 (Strestík 58., Hrepka 83., ill. Bardhi 77.)

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Érvényesültek a futball törvényszerűségei az MTK és az Újpest (illetve jogelődeik) 211. élvonalbeli mérkőzésén is: a Dunaújvárosba tervezett, de végül az Angyalföldön vívott bajnokit a vendég lila-fehérek sokkal jobbal kezdték, egymás után alakították ki a kisebb-nagyobb lehetőségeket, ám rendre el is hibázták ezeket.

Igazi ziccer csak kettő akadt, Litauszki Róbert fejjel, Lencse László lábbal célzott rosszul, egyebekben mindent hárított a Poór Patrik, Baki Ákos középső védelmi duó. Ahogyan az ilyenkor lenni szokott, az első veszélyes MTK-támadás gólba torkollott: Torghelle Sándor jobbszélsőként lepte meg az újpestieket, akiknek védelme igencsak szétszórtan helyezkedett, ezt középen Marek Strestík góllal köszönte meg. 1–0!

A vezetés megszerzése után visszaállt az MTK, gondolván, elkontrázgat a hátralévő fél órában, de a csereként beálló Kabát Péter passzát egy kis szerencsével Enisz Bardhi a bal alsóba juttatta: 1–1!

Volt válasza azonban a kék-fehéreknek, volt egy „vezető csereembere" Teodoru Vaszilisznak is, és Hrepka Ádámnak a gólt szintén a Kanta József, Torghelle duó készítette elő – és akárcsak Strestíknek, Hrepkának is az üres kapuba kellett közelről betalálnia: 2–1!

Innen már nem állt fel az Újpest, amely október közepe óta először kapott ki a bajnokságban. Ebben a naptári évben először nyert az MTK – a László Csabát váltó Teodoru szintén először örülhetett három pontnak.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!



AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 23 18 2 3 47–12 +35 56
2. DVSC-Teva 23 10 8 5 39–25 +14 38
3. Videoton FC 23 12 1 10 26–22 +4 37
4. Újpest FC 23 9 9 5 31–23 +8 36
5. Szombathelyi Haladás 23 9 8 6 21–23 –2 35
6. MTK Budapest 22 9 7 6 27–22 +5 34
7. Paksi FC 22 9 6 7 27–23 +4 33
8. Budapest Honvéd 23 7 7 9 27–28 –1 28
9. Diósgyőri VTK 23 6 6 11 25–36 –11 24
10. Vasas FC 23 6 2 15 20–38 –18 20
11. Puskás Akadémia FC 23 4 7 12 26–38 –12 19
12. Békéscsaba Előre 23 4 5 14 20–46 –26 17
23. FORDULÓ
Mérkőzés Játékvezető
Nézőszám
Március 5., szombat
15.30
MTK–Újpest 2–1
Kassai Viktor
18.00
Ferencváros–DVTK 2–2 Andó-Szabó Sándor
18.00
Videoton–Haladás 2–1 Vad II István
18.00Paks–Békéscsaba 0–2
Bognár Tamás
18.00DVSC–Puskás Akadémia 4–2 Erdős József
18.00Honvéd–Vasas 0–0
Karakó Ferenc
A bajnokság állását itt nézheti meg!
Legfrissebb hírek

Szavazzon a XXI. század góljára! – Torghelle Sándor, 2004. június 6., Németország–Magyarország 0–2

Magyar válogatott
2025.02.19. 09:18

Gera Dániel: A hazai pálya lesz a lilák elleni motivációnk!

Labdarúgó NB I
2025.02.01. 13:13

A Kecskemét megint csak egy pontot szerzett, így a DVTK-nak is jutott egy

Labdarúgó NB I
2024.12.07. 15:22

Könnyű győzelemmel hangolt az Eb-re a magyar női kézilabda-válogatott

Kézilabda
2024.11.24. 19:31

Háromgólos hátrányból állt fel a Ferencváros, döntetlen a Diósgyőr ellen

Labdarúgó NB I
2024.11.24. 17:30

Fordulatos mérkőzésen játszott döntetlent az MTK és a Győr

Labdarúgó NB I
2024.11.23. 17:58

A Ferencváros újra legyőzte a CSM Bucuresti-et, és hatpontos az előnye a második helyen

Kézilabda
2024.11.17. 15:32

Tíz emberrel, tíz év után nyert a Ferencváros Kecskeméten

Labdarúgó NB I
2024.11.10. 19:57
Ezek is érdekelhetik