A Kecskemét megint csak egy pontot szerzett, így a DVTK-nak is jutott egy

LABDARÚGÓ NB I 
16. FORDULÓ
Kecskeméti TE–Diósgyőri VTK 0–0
Kecskemét, Széktói Stadion. Vezette: Erdős

SZÁZHAT NAP – ennyi idő telt el a KTE első és második győzelme között a bajnokságban, az „áldozat” mindkét esetben az ETO FC Győr volt.

Kecskeméten senki sem lett volna szomorú, ha az előző heti összecsapás után szombaton is a győri csapat lett volna a rivális, azonban a Gera Zoltán irányította együttesnek nem adatott meg, ami a Puskás Akadémiának és az ETO-nak, illetve a Paksnak és az MTK Budapestnek, jelesül, hogy halasztás miatt néhány napon belül kétszer is megmérkőzzenek egymással. A sereghajtó KTE egyébként az ezt megelőző két bajnokiján négy pontot szerzett, hasonlóan jó sorozata az idényben csak egyszer volt, még a harmadik és negyedik fordulóban, az ellenfél akkor is a DVSC (1–1) és az ETO (2–1) volt. Tegyük hozzá, a sikertelen időszakban egyáltalán nem volt kilátástalan a csapat futballja, hogy mást ne említsünk, a 2–2-re végződő debreceni bajnokin, sőt előtte a Ferencváros ellen 1–0-ra elvesztett hazai mérkőzésen is többet érdemelt volna, csakhogy az áttörésre, vagyis a győzelemre egészen november utolsó napjáig várnia kellett. A felzárkózás folytatásához a DVTK-t kellett volna legyőzni, amely az utóbbi öt bajnokijából hármat megnyert, kettőt pedig döntetlenre adott – a két iksz értékét növeli, hogy a listavezető Puskás Akadémia (1–1) és a címvédő Ferencváros (3–3) vendégeként érte el.

Nem jelentett meglepetést, hogy Gera Zoltán a Győrben látott kezdő tizenegynek szavazott bizalmat, a vendégeknél ugyanakkor Varga Zétényt a sérüléséből felépülő Bényei Ágoston váltotta. Látható volt az óvatosság mindkét oldalon, a KTE és a DVTK sem vállalta el magasan a letámadást, rengeteg passzal épültek fel a támadások, különösen hazai oldalon. Az, mondjuk, az első pillanattól megfigyelhető volt, hogy a vendégek két légiósának, Elton Acolatsénak és Bright Edomwonyinak az egy az egyben való megállítása gondot okoz, a hazai labdarúgóknak ezért is volt fontos a megfelelő tolódás, egymás biztosítása. A hazaiak a labdaszerzést követően meglehetősen pontatlanul építették fel a támadásaikat, hosszú ideig tulajdonképpen a diósgyőri tizenhatost sem sikerült megközelíteniük, nemhogy veszélyt teremteniük Artem Odincov kapujánál. A 27. perc vendéglehetőséget hozott: Edomwonyi a balösszekötő helyén kilépve teremtett lövőhelyzetet magának, de kevéssel a bal alsó sarok mellé lőtt. Biztosan nem járunk messze az igazságtól, amikor úgy fogalmazunk, az első játékrészben egyik csapat sem az idénybeli legjobb negyvenöt percét produkálta, olyan érzése volt az embernek, hogy a kecskemétiek és a diósgyőriek is hasonlóan vélekednek, azaz ne hibázzanak hátul, ne kapjanak gólt, elöl pedig majd csak adódik egy lehetőség, amelyet sikerül gólra váltani.

Lesz-e nagyobb vállalkozókedv, lesz-e nagyobb kockázatvállalás? – fogalmazódott meg a második félidő előtt.

Gera Zoltán és Vladimir Radenkovics sem változtatott a szünetben, aztán alig ötpercnyi játék után Pálinkás Gergő fejese veszélyt jelentett a vendégkapura. Három perccel később Katona Levente jól centerezett a bal oldalról, Berki Marcell nagy helyzetben érkezett, ám fejese magasan a kapu fölé szállt. A KTE jóval aktívabban kezdett, mint a mérkőzés elején, a DVTK-nak is emelnie kellett a fordulatszámon, és Acolatse lövésében benne volt a vezetés megszerzésének lehetősége, ám középre tartó lövése nyomán Kersák Roland biztosan védett. A két vezetőedző újabb és újabb cserével próbált életet vinni a mérkőzésbe, ám ezen a napon egyik csapatban sem volt annyi erő, hogy a kapuba találjon. A KTE jó formában lévő ellenféllel szemben szerzett pontot, a DVTK pedig hat bajnokira nyújtotta veretlenségi sorozatát. 0–0