PAFC: Jarni segítője szerint ez a különbség a magyar és a külföldi edzők között

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.05. 08:51
Szíjjártó István, a Puskás Akadémia NB I-es csapatát irányító Robert Jarni segítője a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában a felcsúti együttes őszi szerepléséről és hosszútávú terveiről beszélt. Elmondta továbbá, hogy mi a különbség a magyar és a külföldi edzők között.

„Amikor nyáron elkezdtük a munkát Robert Jarnival a terv az volt, hogy a Benczés Miklósnál megszokott játékhoz képest más stílust alakítsunk ki – mondta Szíjjártó István, a horvát vezetőedző segítője. – Agresszív, gyors, dinamikus játékot várunk el, ehhez kerestünk megfelelő futballistákat. A felkészülés alatt nem látszottak, de a bajnoki mérkőzéseken megmutatkoztak a hiányosságok. Például nem tudunk végig összpontosítani, koncentrálni. Általában jól kezdjük a meccseket, az első hatvan-hetven percig nincs gond, de a hajrákat nem bírjuk. Minden edzésen magas iramot követelünk meg, folyamatosan gondolkodásra késztetjük a játékosokat, hogy fenntartsuk a figyelmüket.”

„Nem először dolgozom külföldi edző mellett – folytatta a szakember, aki a Vasasnál, a Honvédnál és a Videotonnál is volt külföldi tréner segítője. – A legnagyobb különbség a hazai edzőkhöz képest, hogy másképp gondolkodnak, más a mentalitásuk. Mindig győzni akarnak, és csak előre tekintenek. Itthon azt hangoztatjuk, gyerekkorban nem fontos az eredményesség, ők valószínűleg nem ezt tanulták kölyökként.”

„Örömmel mondhatom, hogy Felcsúton jól működik az akadémia, egészen magas színvonalon zajlik a munka, nem csak országos viszonylatban. – Az ifjúsági Bajnokok Ligájában szereplő U19-es csapatunkban látok fantáziát, sok tehetséges fiatal van benne, akikre lehetne a későbbiekben építeni. Kérdés, mennyire tudjuk a csapatot egyben tartani, mert manapság az ifjú labdarúgók külföldi karrierben gondolkodnak, pedig szerintem az első lépés az NB I lenne.”

A Puskás Akadémia tizennégy forduló után a bennmaradást jelentő tizedik helyen áll a tizenkét csapatos NB I-ben.

„Tervezünk igazolni a télen, az azonban még kérdéses, hány játékost. Elsősorban hazai labdarúgókat szeretnénk szerződtetni, de én az utánpótláshoz is szívesen nyúlnék. Vannak ígéretes talentumok, akiket fokozatosan be kell építeni a felnőttcsapat munkájába. A vezetőség célkitűzése szerint az első ötben kell végeznünk, de tisztában kell lenni azzal, hogy a nyáron kilenc ember érkezett a keretbe, s idő kell, mire beérik a munka. A szezont jól kezdtük, de mostanra visszaesett a teljesítményünk. Egy ilyen szoros mezőnyben egy döntetlen felér a vereséggel, mert három ponttal több helyet is lehet javítani, aminek lélektanilag nagy jelentősége van” – fejezte be Szíjjártó István. Szíjjártó István, a horvát vezetőedző segítője. – Agresszív, gyors, dinamikus játékot várunk el, ehhez kerestünk megfelelő futballistákat. A felkészülés alatt nem látszottak, de a bajnoki mérkőzéseken megmutatkoztak a hiányosságok. Például nem tudunk végig összpontosítani, koncentrálni. Általában jól kezdjük a meccseket, az első hatvan-hetven percig nincs gond, de a hajrákat nem bírjuk. Minden edzésen magas iramot követelünk meg, folyamatosan gondolkodásra késztetjük a játékosokat, hogy fenntartsuk a figyelmüket.”

„Nem először dolgozom külföldi edző mellett – folytatta a szakember, aki a Vasasnál, a Honvédnál és a Videotonnál is volt külföldi tréner segítője. – A legnagyobb különbség a hazai edzőkhöz képest, hogy másképp gondolkodnak, más a mentalitásuk. Mindig győzni akarnak, és csak előre tekintenek. Itthon azt hangoztatjuk, gyerekkorban nem fontos az eredményesség, ők valószínűleg nem ezt tanulták kölyökként.”

„Örömmel mondhatom, hogy Felcsúton jól működik az akadémia, egészen magas színvonalon zajlik a munka, nem csak országos viszonylatban. – Az ifjúsági Bajnokok Ligájában szereplő U19-es csapatunkban látok fantáziát, sok tehetséges fiatal van benne, akikre lehetne a későbbiekben építeni. Kérdés, mennyire tudjuk a csapatot egyben tartani, mert manapság az ifjú labdarúgók külföldi karrierben gondolkodnak, pedig szerintem az első lépés az NB I lenne.”

A Puskás Akadémia tizennégy forduló után a bennmaradást jelentő tizedik helyen áll a tizenkét csapatos NB I-ben.

„Tervezünk igazolni a télen, az azonban még kérdéses, hány játékost. Elsősorban hazai labdarúgókat szeretnénk szerződtetni, de én az utánpótláshoz is szívesen nyúlnék. Vannak ígéretes talentumok, akiket fokozatosan be kell építeni a felnőttcsapat munkájába. A vezetőség célkitűzése szerint az első ötben kell végeznünk, de tisztában kell lenni azzal, hogy a nyáron kilenc ember érkezett a keretbe, s idő kell, mire beérik a munka. A szezont jól kezdtük, de mostanra visszaesett a teljesítményünk. Egy ilyen szoros mezőnyben egy döntetlen felér a vereséggel, mert három ponttal több helyet is lehet javítani, aminek lélektanilag nagy jelentősége van” – fejezte be Szíjjártó István.

Legfrissebb hírek

Futballtörténeti meccsekkel indul a Fizz Liga

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:34

Hornyák Zsolt: Több bátorság kellett volna

Európa-konferencialiga
2025.07.24. 21:47

Kétgólos hátrányból egyenlített, de vereséget szenvedett a Puskás Akadémia Cipruson

Európa-konferencialiga
2025.07.24. 19:56

A Fradi 11 magyarral, de 10 légióssal is felállhatna; két válogatott játékos tért haza Felcsútra

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 14:51

Méltóképpen képviselné Magyarországot Cipruson a Puskás Akadémia

Európa-konferencialiga
2025.07.24. 09:22

Videó: erdőtűz tombol a Puskás Akadémia Kl-meccsének helyszíne közelében

Európa-konferencialiga
2025.07.23. 21:10

Csábi József: Mind a négy magyar csapat továbbjuthat a nemzetközi porondon

Európa-konferencialiga
2025.07.23. 20:10

Quentin Maceiras: Sokkal erősebbek vagyunk, mint az előző idényben

Európa-konferencialiga
2025.07.23. 11:26
Ezek is érdekelhetik