MK: Mészöly nem a Fradit tartja a legnehezebb ellenfélnek

Vágólapra másolva!
2015.10.17. 10:47
A labdarúgó NB I rangadója lesz szombaton a Ferencváros és a Szombathelyi Haladás mérkőzése, hiszen az első helyezett fogadja a másodikat – igaz, 13 pont különbség van a két zöld-fehér együttes között. Mészöly Géza, a vendégek vezetőedzője a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének sorsolása után azonban nem a Fradit nevezte meg mint lehetséges legnehezebb ellenfelet, hanem a Videotont – amellyel megküzd majd a legjobb 16 között.

„Kaphattunk volna könnyebb csapatot is. Úgy gondolom, hogy talán a legnehezebb ellenfelet kaptuk – mondta Mészöly a haladasfc.nyugat.hu-nak. – Oda kell tenni magunkat, és meg kell próbálni továbbjutni. A Videotonnal mostantól elég sokszor találkozunk, három meccs lesz egymás után. Azon vagyunk, hogy a legjobb teljesítményt tudjuk nyújtani, és sikerüljön a továbbjutás a Vidi ellen is.”haladasfc.nyugat.hu-nak. – Oda kell tenni magunkat, és meg kell próbálni továbbjutni. A Videotonnal mostantól elég sokszor találkozunk, három meccs lesz egymás után. Azon vagyunk, hogy a legjobb teljesítményt tudjuk nyújtani, és sikerüljön a továbbjutás a Vidi ellen is.”

Szombaton azonban még az FTC-vel kell megküzdenie a Halinak, jó eséllyel olyan játékosokkal, akik sérüléssel bajlódtak, ám felépültek.

„A sérültjeink is kezdenek gyógyulgatni. Nagyon fontos számunkra, hogy a Ferencváros elleni mérkőzésre felépüljenek és be lehessen őket vetni a kezdőcsapatban. Predrag Bosnjak és Ugrai Roland valószínűleg ott lesz a keretben, ez mindenképp jó előjel.”

„Nem kérdés, hogy remek csapat ellen lépünk pályára. Meg kell akadályoznunk, hogy jó napot fogjon ki a Fradi. Remélem, hogy az eddigi teljesítményünket egy ilyen rangadón meg tudjuk kettőzni, és a játékosok igazi ünnepnek érzik a találkozót. Bízom benne, hogy ugyanolyan bátor játékkal rukkolunk ki, ahogy tettük azt már az idegenbeli meccseinken, akár a Videoton, akár a DVSC vendégeként, amikor sikerült eredményesen játszanunk.”

Legfrissebb hírek

Robbie Keane a Plzen elleni második félidőre építene, és Genkben is fölényre törekszik

Európa-liga
4 órája

Thorsten Fink két játékost emelt ki a Ferencvárosból az Európa-liga-meccs előtt

Európa-liga
10 órája

Előbb-utóbb gondot okozhat a Ferencvárosnak a „magyarszabály” betartása

Labdarúgó NB I
2025.09.30. 11:27

Egy éve szerencsét hozott az FTC-nek a Genk elleni meccs játékvezetője

Európa-liga
2025.09.30. 10:22

Távozik a Ferencváros Európa-liga-ellenfelének edzője – hivatalos

Európa-liga
2025.09.29. 12:51

Már nem veretlen az ETO, a Ferencváros nyerte meg a rangadót

Labdarúgó NB I
2025.09.28. 19:55

A Kozármisleny hazai pályán, míg a Videoton idegenben maradt nyeretlen

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 18:52

Már most aranyrangadó lehet a győriek és a ferencvárosiak meccse

Labdarúgó NB I
2025.09.28. 07:04
Ezek is érdekelhetik