PAFC: a védő elképesztően várja a románok elleni meccset

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.05. 18:26
Fiola Attila, a labdarúgó NB I-ben szereplő Puskás Akadémia védője büszke rá, hogy már 150 NB I-es meccse van, de nem szeretne még egyszer ennyit – inkább külföldre menne. A Dárdai Pálnál jobbhátvédként számításba vett labdarúgó nagyon várja a románok elleni Európa-bajnoki selejtezőt.

„Nagyon örülök neki, hogy ilyen fiatalon sikerült elérnem ezt a szép kerek számot. Volt eredménye ennek a százötven találkozónak, érzem magamon, hogy egyre rutinosabb vagyok – mondta Fiola a puskasakademia.hu-nak. – Kétezer-kilenc áprilisában Gellei Imrénél támadó középpályás poszton mutatkoztam be egy Zalaegerszeg elleni mérkőzésen az NB I-ben. Sohasem felejtem el azt a néhány percet, amelyet csereként a pályán töltöttem.” Gellei Imrénél támadó középpályás poszton mutatkoztam be egy Zalaegerszeg elleni mérkőzésen az NB I-ben. Sohasem felejtem el azt a néhány percet, amelyet csereként a pályán töltöttem.”

„Pakson aztán sikerült stabil kezdővé, majd idővel válogatott játékossá érnem. Nem volt egyszerű bekerülni a nemzeti tizenegybe, hiszen elsősorban külföldön tapasztalatot szerző játékosokra alapozzák a csapatot, de mégis sikerült odakeverednem magam. Azt nem mondom, hogy még egyszer ennyit kívánok magamnak a magyar élvonalban, jó lenne külföldön is megmérettetni magam egy nap.”

„Elképesztően várom már szeptember negyedikét, bízom benne, hogy a románok ellen is számítanak a játékomra. Egyrészről fantasztikus érzés, hogy ilyen hamar elfogytak a jegyek a találkozóra, másrészről együtt érzek azokkal, akik szerettek volna ott lenni, de nem jutottak jegyhez. Ilyenkor sajnálja az ember, hogy nincs egy hetven-nyolcvanezres stadionunk, ahova be tudnánk vinni a meccset.”

Sokat jelent nekünk, hogy ennyien mögöttünk állnak és biztatnak minket. Ha a válogatottal elérjük a célunkat és kijutunk az EB-re, az biztosan sok ajtót megnyitna, hatással lenne a pályafutásom további alakulására. Jelenleg csak a bajnokságban kitűzött célunkra és a válogatottra koncentrálok. Ha becsületesen dolgozom továbbra is, biztos megtalálnak a lehetőségek, csakúgy, mint eddig.”

Legfrissebb hírek

A Paks már háromszor le tudta győzni az FTC-t a Groupama Arénában – négyszer még senki sem

Labdarúgó NB I
14 órája

A Paks drámai végjátékban, kétszeri hátrány után győzte le a Puskás Akadémiát

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 21:58

Hosszabbított a Puskás Akadémia utánpótlás-válogatott csatára

Labdarúgó NB I
2025.09.26. 15:19

Amikor az ETO legutóbb megverte a Fradit, bajnok is lett; élre állhat a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.09.26. 13:58

Hornyák Zsolt: Bántanak a vereségek, de tudom, a munkánknak lesz gyümölcse

Labdarúgó NB I
2025.09.24. 06:59

Hornyák Zsolt szerint szabályos gólt vettek el csapatától

Labdarúgó NB I
2025.09.21. 08:17

A VAR-döntések a győrieknek kedveztek, az ETO Felcsútról is hazavitte a három pontot

Labdarúgó NB I
2025.09.20. 22:10

Hornyák Zsolt: A csapategység lehet a siker kulcsa

Labdarúgó NB I
2025.09.20. 10:54
Ezek is érdekelhetik