DVTK: a válogatott meccsekig biztos Bekő helye – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.18. 12:27
Sajtóinformáció szerint még két bajnoki mérkőzésig biztos Bekő Balázs vezetőedző állása a Diósgyőr labdarúgócsapatánál.

A boon.hu úgy tudja, még két meccs biztosan jut Bekőnek, a többi kiderül utána. A Debrecen elleni vereség mellett az is fájó volt a DVTK-szurkolók számára, hogy csapatuk a fiaskó – valamint a Békéscsaba sikere – következtében a tabella utolsó, 12. helyére került. A szombati összecsapást nagyon kevés néző tekintette meg a helyszínen, többük a lefújás előtt kevéssel, illetve a végén hangot is adott elégedetlenségének. boon.hu úgy tudja, még két meccs biztosan jut Bekőnek, a többi kiderül utána. A Debrecen elleni vereség mellett az is fájó volt a DVTK-szurkolók számára, hogy csapatuk a fiaskó – valamint a Békéscsaba sikere – következtében a tabella utolsó, 12. helyére került. A szombati összecsapást nagyon kevés néző tekintette meg a helyszínen, többük a lefújás előtt kevéssel, illetve a végén hangot is adott elégedetlenségének.

A szurkolók egy része Árki Gábor sportigazgató távozását követelte, éltették Tomiszlav Szivics korábbi vezetőedzőt, illetve Vitelki Zoltánt és a klubikont, Veréb Györgyöt. Miközben Bekő Balázs vezetőedző a mérkőzést közvetítő televíziós csatornának nyilatkozott, a szimpatizánsok egy csoportja azt kiabálta, hogy mondjon le, ugyanakkor a klub hétfőn közleményben állt ki mellette.

Az Észak-Magyarország úgy tudja, sokat számíthat, hogy Bekő Balázs és csapata milyen eredményt ér el a következő fordulóban Pakson, illetve utána az Újpest ellen. Amennyiben az eredmények nem lesznek pozitívak, akkor kerülhet terítékre a váltás. A szeptember 5–6-i hétvégén nem lesz forduló az NB I-ben – ekkor játszik a válogatott –, így leghamarabb augusztus végén válthat a vezetőség, a fővárosi lila-fehérek elleni csata (augusztus 29.) után. Ebben az esetben két hete lenne az ismerkedésre az új vezetőedzőnek, hogy felkészítse az együttest a szeptember 12-i, Békéscsaba elleni találkozóra.

Legfrissebb hírek

A Puskás Akadémia fordulatos mérkőzésen megverte a DVTK-t, de a bajnoki címről lemaradt

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 21:58

Szerződést hosszabbított a DVTK U21-es válogatott labdarúgója

Labdarúgó NB I
2025.05.23. 16:14

NB I: 57 év után lehet újra Győrben bajnok a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2025.05.23. 15:02

Holdampf Gergő: Megnehezítjük a Puskás Akadémia dolgát

Labdarúgó NB I
2025.05.23. 10:44

Könnyebbség a Puskás Akadémiának? Alig maradt védője a DVTK-nak az utolsó fordulóra

Labdarúgó NB I
2025.05.20. 21:18

Több mint hat év után, hátrányból felállva tudta újra legyőzni a Diósgyőr az MTK-t

Labdarúgó NB I
2025.05.17. 22:00

Egyre nyugodtabban futballozik Szakos Bence

Labdarúgó NB I
2025.05.17. 09:54

Ha Gera Zoltán csapata „besegít”, vasárnap bajnok lehet a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2025.05.16. 13:49
Ezek is érdekelhetik