Puskás Akadémia: megbízott szakmai igazgatót neveztek ki

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.15. 16:53
A Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia szakmai vezetését a jövőben megbízott szakmai igazgatóként Horváth Péter látja el – tudatta a puskasakademia.hu.

A játékosból lett szakember edzői pályafutása Észak-Amerikában indult. Kezdetben a legkisebbekért, majd egyre idősebb korosztályok szakmai fejlődését segítette. Hazaköltözése óta dolgozott az MTK, az Újpest, a Vasas, majd a Puskás Akadémia utánpótlásképzésében is, pályaedzőként működött az Újpest és a Felcsút felnőttcsapatánál.

„Nagyon megtisztelő, hogy rám gondolt a vezetés – mondta Horváth Péter a klubhonlapnak. – Tisztában vagyok azzal, hogy ez a szerepkör rengeteg feladattal jár. Hirtelen jött a felkérés, legelső lépés most az, hogy minden induljon el fennakadás nélkül, rendesen a maga menetében. Öt éve dolgozom a Puskás Akadémián, jól ismerjük egymást a kollégákkal, tudom, hogy bátran támaszkodhatok rájuk, hiszen mindenki remekül tudja a dolgát. Hasonlóan gondolkodva közelítem meg a feladatot, mint azt Tajti József tette előttem. Nekem is az a véleményem, hogy a tehetségek megfelelő gondozása a legfontosabb, a jó eredmény pedig valaminek a következménye.”

„Az utánpótlás-nevelés a tehetséggondozásról szól, a csapat idézőjelben csak elősegíti a fejlődést. Nem csapatokat fogunk feladni a felnőttekhez, hanem egyéneket, ezért nagyon oda kell figyelnünk a tehetségeinkre. Az előző évi menetet, szellemiséget, szakmaiságot visszük tovább, hiszen egy rendkívül sikeres évet zárt az Akadémia. Elsősorban alázatos légkört szeretnék látni az Akadémián. Ahogy a játékosoknak a pályán alá kell rendelniük mindent a csapat érdekeinek, ugyanúgy a szakmai stábnak is alá kell rendelnie mindent a fiatalok fejlődésének. Szeretném, ha a jövő tehetségei éreznék a gondoskodást és a törődést, tudnák, hogy nekik itt van a legjobb helyük. Ha ezt el tudjuk érni, akkor nagyon sikeresek leszünk, hiszen a játékos mindent bele fog adni a munkába, és ezáltal jönni fognak az eredmények is. Az eredmény pedig azért fontos, mert önbizalmat, pozitív visszacsatolást és motivációt ad a jövőre.”

Legfrissebb hírek

Egyszer sem kapott még ki 2025-ben a Paks – megint a Puskás Akadémia veri meg?

Labdarúgó NB II
2 órája

Stronati: nincs idő a búslakodásra, nyerni kell

NB1
2025.04.17. 14:08

Pécsi Ármin: A legjobb játékunkra lesz szükség a Paks ellen

Labdarúgó NB I
2025.04.17. 06:41

Szavazzon! Melyik csapat nyeri meg a labdarúgó NB I-et idén?

Labdarúgó NB I
2025.04.15. 11:53

NB I: kilenc kulcsmeccs jön, amelyeken eldőlhet a bajnoki cím és a kiesés

Labdarúgó NB I
2025.04.14. 18:50

Hornyák Zsolt: Hiányoltam a futballunkból az agressziót

Labdarúgó NB I
2025.04.13. 07:04

Tovább menetel az ETO, hajrában lőtt gólokkal legyőzte a Puskás Akadémiát!

Labdarúgó NB I
2025.04.12. 16:15

Otthon kapott ki a Fradi a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.04.12. 14:15
Ezek is érdekelhetik