Újpest: megkezdték a felkészülést, jövő héten meccs

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.11. 16:34
null
Megkezdte a felkészülést az Újpest (Fotó: ujpestfc.hu)
Az Újpest labdarúgócsapata csütörtökön megkezdte a felkészülést a 2015–2016-os idényre.

A felkészülés első napján jelen volt az Újpest két új igazolása, Kálnoki Kis Dávid és Windecker József is, akik a klub honlapjának beszámolója szerint hamar felvették a ritmust.

A játékosok mellett a szakmai stáb is hiánytalanul megjelent, hogy levezényelje a gyakorlatokat. Nebojsa Vignjevics kihirdette a heti felkészülési programot, amely szerint a mai és holnapi napon koordinációs, erőnléti gyakorlatok és tesztek lesznek, majd a pályára szombattól lépnek a keret tagjai, hogy megkezdjék a futógyakorlatokat és labdás edzést.

Vass Szilvia fizioterapeuta vezénylésével és Milos Bogicsevics erőnléti edző felügyelete mellett három csoportra osztotta a stáb a játékosokat, akik koordinációs gyakorlatokat végeztek.

A lilák jövő szombaton játsszák első nyári felkészülési mérkőzésüket, mégpedig az UTE U21-es csapata ellen, a Szusza Ferenc Stadion felső füves edzőpályáján.

Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda: újbudai pólómatiné a felkészülés jegyében

Vízilabda
Tegnap, 18:30

A társak Hegedüsnek: Csak mosolyogj és élvezd a pillanatot

Jégkorong
Tegnap, 17:22

Duplázott a nyári szerzemény, a Man. City is győzött a PL-rajt előtt

Angol labdarúgás
2025.08.10. 08:05

De Bruyne-show a Napolinál, győzött a Girona ellen a Serie A címvédője

Olasz labdarúgás
2025.08.09. 21:08

Megvan Gyökeres első gólja, az Arsenal sima győzelemmel hangolt a PL-re

Angol labdarúgás
2025.08.09. 20:06

De Geát megünnepelték, Seskóékat bemutatták, a Manchester United döntetlent játszott a Fiorentinával

Minden más foci
2025.08.09. 18:00

Kirúgta táplálkozási tanácsadóját a Real Madrid – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.08.07. 15:29

Egyszerre három magyar is pályán lehet a Liverpoolban a Bilbao ellen

Angol labdarúgás
2025.08.04. 11:09
Ezek is érdekelhetik