A csoportkört hibátlanul abszolválta a magyar U18-as fiú vízilabda-válogatott a korosztály Nagyváradon zajló Európa-bajnokságán, így kiérdemelte a csütörtöki pihenőnapot és egyből a pénteki negyeddöntőbe jutott.
Korényi Balázs együttese az A jelű kiemelt négyesben a hollandokat 15–11-re, a görögöket 19–13-ra, az olaszokat 12–11-re győzte le. Az olaszok elleni, csoportelsőségért vívott találkozó hajrájában Dámosy Kristóf parádézott a magyar kapuban, és az utolsó másodpercekben két ziccert, plusz egy ötméterest is megfogott. A végig kiélezett, látványos összecsapáson aratott sikert euforikus állapotban ünnepelte meg a magyar csapat, amely
az Eb első percétől kezdve egységes válogatott képét mutatja.
A keret nagyjából fele az első korosztályos világeseményén vesz részt, ezért külön dicséretes az eddigi szereplés, bár hozzátehetjük, hogy a riválisoknál is hasonló a felállás. Három győzelem ide vagy oda, az Eb legfontosabb szakasza most kezdődik, ugyanis a torna lebonyolításának köszönhetően a legjobb nyolc közé akár 0 pontos csoportkörrel is el lehetett volna jutni. A B jelű négyesben a szerbek maradtak sikerélmény nélkül, azaz a montenegróiaktól, a horvátoktól és a spanyoloktól is kikaptak. Mégis, ha a csütörtöki keresztjátékban legyőzik a máltaiakat (és jó eséllyel megteszik), akkor mindjárt ott találják magukat, ahol az eddig sebezhetetlen magyarok. Pénteken tehát új fejezete jön a kontinensviadalnak: a várhatóan magyar–szerb mérkőzés tétje az elődöntő lesz, és mindkét csapat nulláról indul.
A tavalyi U18-asokat Buenos Airesben világbajnoki címig vezető Korényi mester ezért is hívta fel a fiúk figyelmét rögvest az olaszok elleni meccs után arra, hogy
érdemes a helyén kezelni az eddig elért eredményeket.
A szünnapon a szakmai stáb a szerbeket igyekszik minél jobban kielemezni, a játékosok pedig pihennek és mentálisan, valamint fizikailag készülnek a negyeddöntőre, melyben az eddig mutatott teljesítmény alapján kellő önbizalommal ugorhatnak vízbe.
Ami a többi negyeddöntőt illeti, jelenleg az már biztos, hogy a montenegróiak a franciákkal játszanak, és az erőviszonyokat figyelembe véve még olasz–spanyol, valamint horvát–görög meccsekre van kilátás. Amennyiben a mieink az elődöntőbe jutnak, akkor az utóbbi ágról kapnak ellenfelet, de ennyire még ne szaladjunk előre...
(Kiemelt fotó: Kovács Anikó)