NB I: Doll nem akar kockáztatni, elmarad a hétvégi Fradi-meccs

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.17. 15:05
A Ferencváros edzői stábjának kérésére elmarad a zöld-fehér labdarúgócsapat vasárnapi edzőmérkőzése, amelyen a dunaszerdahelyi DAC lett volna a vendég.

„A DAC elleni találkozó fontos erőfelmérő lett volna, ezért nagyon készültünk rá – idézi a fradi.hu Thomas Doll vezetőedzőt. – Sajnos azonban összesen hét olyan fiatal vagy felnőtt válogatott hiányzónk van, aki még nem készülhet a csapattal. Emellett sérültek is vannak a keretben, így bár fontos mérkőzés lett volna a vasárnapi, az Európa-liga-selejtezők előtt nem szabad kockáztatnunk. Ezt természetesen ellenfelünk is teljes mértékben megértette, amiért hálásak vagyunk a Dunaszerdahelynek. A két klub között kiváló a kapcsolat, így reméljük, hogy a jövőben sikerül majd bepótolnunk a találkozót.” fradi.hu Thomas Doll vezetőedzőt. – Sajnos azonban összesen hét olyan fiatal vagy felnőtt válogatott hiányzónk van, aki még nem készülhet a csapattal. Emellett sérültek is vannak a keretben, így bár fontos mérkőzés lett volna a vasárnapi, az Európa-liga-selejtezők előtt nem szabad kockáztatnunk. Ezt természetesen ellenfelünk is teljes mértékben megértette, amiért hálásak vagyunk a Dunaszerdahelynek. A két klub között kiváló a kapcsolat, így reméljük, hogy a jövőben sikerül majd bepótolnunk a találkozót.”

Legfrissebb hírek

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39

Molnár Rajmund a bombagóljáról: külön öröm, hogy a Ferencváros ellen is tudok villogni

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 10:45

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54

Robbie Keane dicsérte a magyar játékosokat, Ötvöst látta a Ferencváros legjobbjának

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 08:54

Nem bírt egymással az MTK és a Ferencváros a 228. bajnoki örökrangadón

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 22:14

Futballtörténeti meccsekkel indul a Fizz Liga

Labdarúgó NB I
2025.07.25. 14:34

A Fradi 11 magyarral, de 10 légióssal is felállhatna; két válogatott játékos tért haza Felcsútra

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 14:51

Varga Barnabás: Ha nem is tökéletes, de jó kezdés volt

Bajnokok Ligája
2025.07.23. 07:08
Ezek is érdekelhetik