MTK: Szeretnénk több gólt rúgni, kevesebbet kapni – László

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.28. 22:08
A MTK labdarúgócsapatának irányítását Garami Józseftől átvevő László Csaba agresszívabb játékot szeretne meghonosítani a kék-fehéreknél.

„Az MTK játékstílusa, a rövid passzos játék megmarad – árulta el László Csaba a Duna TV Sport7 című műsorában. – Azon nem szeretnék változtatni, de picit agresszívabban támadnánk. Az is felvetődött, hogy két csatárral játszunk, nem eggyel. Ezt a négy-kettő-három-egyes játékrendszert, amit az MTK több évtizede játszik, agresszívabbá akarom tenni. Szeretnénk több gólt rúgni, kevesebbet kapni, habár azt mondhatom, hogy az MTK önmagában eredményes, és ami jó, azt meg szeretnénk tartani.

A Vojvodina elleni Európa-liga-selejtezőről a következőt mondta az MTK új mestere.

„Nekik is két lábuk van, a pálya ugyanakkora, mint nálunk. Egészséges önbizalomra van szükség, nem szabad alábecsülni, de túlbecsülni sem az ellenfelet. Ha úgy mész ki a pályára, hogy világbajnokokkal játszol, biztosan kikapsz. Egyetlen hibapont van, hogy itthon lesz az első meccs, én fordítva jobban örültem volna, de itthon kell legyőzni először a Vojvodinát.”

Legfrissebb hírek

EURÓPA-LIGA 2025–2026, PROGRAM, EREDMÉNYEK, TUDNIVALÓK

Európa-liga
2025.09.04. 11:50

Európa-liga: elkészült a Ferencváros programja

Európa-liga
2025.08.30. 21:14

Régi ismerősökkel és a Nottinghammel is találkozik a Ferencváros az Európa-ligában – ellenfélnéző

Európa-liga
2025.08.29. 16:58

Kétszeres BEK-győztes angol klub, valamint a Mourinhót menesztő Fener is ott van a Ferencváros El-ellenfelei között

Európa-liga
2025.08.29. 12:57

Birodalmi kockázatok – Csinta Samu publicisztikája

Európa-liga
2025.08.28. 23:41

A PAOK és a Ludogorec fordított a visszavágón, a FCSB háromgólos sikerrel jutott El-főtáblára

Európa-liga
2025.08.28. 22:56

Elitligás csapatok jöhetnek az Üllői útra – ez vár a Ferencvárosra az Európa-ligában

Európa-liga
2025.08.27. 23:14

A Brann az Európa-ligában, a Sparta Praha és az AEK Larnaca a Konferencialigában játszik ősszel

Európa-liga
2025.08.27. 21:06
Ezek is érdekelhetik