DVTK: bemutatkozott Szivics utódja, gyors változást ígér

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2015.04.29. 12:32
null
Az új DVTK-stáb (balról): Kriston István, Kiser László, Vitelki Zoltán, Veréb György, Egri Attila (Fotó: DVTK Instagram)
Vitelki Zoltán saját stábjával készíti fel a csapatot a Diósgyőri VTK idei utolsó öt mérkőzésére – hangzott el a DVTK labdarúgóklubjának és új edzőjének közös sajtótájékoztatóján szerdán Miskolcon.

Árki Gábor sportigazgató kifejtette: az FTC elleni szombati bajnoki mérkőzés után Tomiszlav Szivics vezetőedző jelezte a klub vezetőségének, szeretné, ha közös megegyezéssel megszüntetnék a köztük lévő szerződést. Ezt a tulajdonos elfogadta.

Hangsúlyozta, ezt követően egyértelmű volt, hogy házon belül fogják megoldani az edzőkérdést, erre a legalkalmasabb személy Vitelki Zoltán volt.

„Szakmailag a tudása alkalmas arra, hogy ezt a feladatot ellássa, a DVTK-hoz fűződő szeretete pedig vitathatatlan” – tette hozzá Árki.

Mint mondta, Szivics segítői a vezetőedzővel együtt távoztak, köztük ugyanis volt egy egyezség, amely szerint „együtt jöttek és együtt is mennek”. Árki Gábor szerint ennek a fél évnek a kudarcai közösek, nyilván „ennek a tortának bizonyos szeleteiből” mindenkinek megvan a maga része.

Vitelki Zoltán saját stábjával lát munkához, segítői Kriston István, Kiser László, Egri Attila és Veréb György. Az edző megköszönte Szivics munkáját. Hozzáfűzte, nagy eredményeket tudott elérni a csapattal, amelyekre méltán büszke lehet. Kitért arra, hogy a felkérés nem érte váratlanul. Bízik abban, hogy az a fajta mentalitás, amit képvisel, átragad a játékosokra is.

Megbízatása a hátralévő öt mérkőzésre szól, „ez az öt hét nem rövid idő” – fejtette ki, rámutatva arra, nem foglalkozik a múlttal, lezártnak tekinti. Az eredményekre utalva azt mondta, 15 pont a cél, ő ugyanis sportember, maximalista. Szerinte a csapat egységét az eredmények teremtik meg, az „öltözői hangulatnál” is arra törekszik, hogy egy irányba húzzanak a játékosok.

„Nagy szükség van a szurkolókra”, a Pápa elleni hétvégi mérkőzés – reményei szerint – már tükrözi az új stáb mentalitását. Támadófutballt játszanak, ennek megfelelően állítja össze a csapatot.

Árki Gábor az új vezetőedző vagy új játékosok személyét firtató kérdésre válaszolva közölte, nem szeretne a távolabbi jövővel foglalkozni, először le kell zárni ezt az időszakot.

Legfrissebb hírek

A Szpari tizenegyesek után kiesett, a Paks öt, a DVTK három gólt szerezve jutott tovább a kupában

Labdarúgó NB I
7 órája

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

A DVTK, a Szpari és a ZTE volt az utolsó napok főszereplője a hazai piacon

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 15:01

A DVTK kivásárolja szerződéséből a Nyíregyháza középpályását – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.09.03. 14:39

Hat meccs, egy pont – távozott az NB III-as Pénzügyőr trénere

Labdarúgó NB II
2025.09.03. 13:55

Yohan Croizet-t szerződtette a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.03. 10:10

Most kiderül, Domingues nélkül is le tudja-e győzni a Debrecen a Ferencvárost

Labdarúgó NB I
2025.08.29. 13:43

Szabó István: Nem futballoztak le bennünket, hanem taktikai hibákat követtünk el

Labdarúgó NB I
2025.08.24. 07:23
Ezek is érdekelhetik