Nyíregyháza-FTC: Mátyus érzi a bizsergést, 4 ezer jegy elkelt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.13. 12:28
Amint azt már jeleztük, Nyíregyházán nagy várakozás előzi meg a Ferencváros elleni szombati bajnokit. Mátyus János vezetőedző is tisztában van azzal, hogy ez a meccs más, mint a többi...

A klubtól kapott mai tájékoztatás szerint már csaknem négyezer jegyet eladtak elővételben Nyíregyházán a Ferencváros elleni szombati futballmeccs előtt. Mátyus János vezetőedző is tudja, nagy a várakozás a városban a Fradi vendégjátéka miatt.

„Bármerre megyek a városban, csak azt mondják nekem: hajtsatok, kapjátok el a Fradit!” – Nyíregyházán a zöld-fehérek fellépésére várnak, Mátyus János, a Szpari vezetőedzője pedig furcsa érzésekkel hallgatja a nyírségi drukkerek biztatását, hiszen sosem tagadta kötődését a zöld-fehérekhez.

„Igen, lehet mondani a sablont, hogy három pont és ugyanolyan meccs, mint a többi – mondta a Nemzeti Sportnak a korábbi 34-szeres válogatott, aki 1998 és 2000 között futballozott a Ferencvárosban, majd 2007-ben még egy szezonra visszatért az akkor az NB II-be „száműzött” csapathoz. – Mondanám… De nem lenne igaz. Nem ez az első, hogy riválisként a Fradi ellen készülök, de van bennem valamiféle bizsergés, amely máskor nem érezhető. Különleges nap lesz ez számomra.”

„Felkészültünk, várjuk a Fradit, és úgy küzdünk majd, hogy bárhogy is alakuljon az eredmény, nyugodtan mehessünk végig a városon, mert mi mindent megtettünk” – fogalmazott a szakember.

MÁTYUS JÁNOS A NEMZETI SPORT PÉNTEKI SZÁMÁBAN BŐVEBBEN IS BESZÉL A MECCSRŐL, HOGY MIRE ÉS KIKRE KELL KÜLÖNÖSEN FIGYELNIÜK A FRADI ELLEN.

LABDARÚGÓ NB I, 20. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés (Tv) Játékvezető
Március 13., péntek
19.00 Diósgyőri VTK–Pécsi MFC (Duna)
Solymosi Péter
Március 14., szombat
14.00 MTK Budapest–Videoton FC (Duna) Bognár Tamás
16.00 Puskás Akadémia FC–Bp. Honvéd Erdős József
16.00 Dunaújváros PASE–Kecskeméti TE Fábián Mihály
16.00 Nyíregyháza Spartacus–Ferencváros (Sport1) Andó-Szabó Sándor
18.00 Szombathelyi Haladás–Debreceni VSC (Sport1) Iványi Zoltán
20.00Újpest FC–Paksi FC (Sport1)Pintér Csaba
Március 16., hétfő
19.00 Győri ETO FC–Lombard Pápa (Duna World) Szabó Zsolt
A bajnokság állását itt tekintheti meg!

 

Legfrissebb hírek

NB I: Mumusával játszik az FTC, Robbie Keane először győzné le Hornyák Zsoltot

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 14:11

Varga duplázott, a Ferencváros háromgólos győzelemmel jutott be a BL-selejtező playoffkörébe

Bajnokok Ligája
2025.08.12. 22:10

Gruber ismét remekelt, a Ferencváros három góllal nyert Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
2025.08.09. 22:17

Elképesztő hiba miatt ítéltek büntetőt a Ferencváros ellen – videó

Labdarúgó NB I
2025.08.09. 22:03

NB I: az Újpest a tavaszi 1–6-ért, a Nyíregyháza a 0–7-ért vághat vissza a hétvégén

Labdarúgó NB I
2025.08.08. 14:15

A visszavágóra maradt a döntés a Ferencváros és a Ludogorec párharcában

Bajnokok Ligája
2025.08.06. 21:25

Gruber két gólpasszt adott, majd egy 11-esből maga is betalált – simán verte az FTC a Barcikát

Labdarúgó NB I
2025.08.02. 20:03

NB I: öt év után várja az Újpest újra az élről a 2. fordulót

Labdarúgó NB I
2025.08.01. 13:52
Ezek is érdekelhetik