Győri ETO: elhunyt a korábbi mester, Reszeli Soós István

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.22. 11:06
null
Reszeli Soós István 52 évet élt
A Nemzeti Sport értesülései szerint hosszan tartó betegség után elhunyt Reszeli Soós István.

 

A gyászhírről a Kisalföld.hu is beszámolt, de a halál okáról részleteket nem közöltek. Az ETO egykori vezetőedzője és szakmai igazgatója augusztusban lett volna 53 éves.

A nagykőrösi születésű Reszeli Soós István kétszer volt a Győri ETO vezetőedzője és szakmai igazgatója. Először az 1997–1998-as, majd az 1998–1999-es idényben ült az ETO kispadján. Első szerepvállalásakor az őszi idényt egy hosszú győzelmi, illetve veretlenségi széria végén az első helyen zárta a győri csapat (a szezon végén 4. lett). A szakember később 2003 és 2007 között dolgozott a klubnál.

Győr előtt először az utánpótlásban (MTK, MLSZ, Váci Izzó), majd a felnőtteknél alacsonyabb osztályban többek között Dorogon, Tiszakécskén, Keszthelyen és Pakson is dolgozott, majd az ETO-nál töltött első korszaka után a 2000-es évek elején irányította a Kispest-Honvédot, a Matáv FC Sopront, Diósgyőrben menedzser-igazgató volt. Később Kecskeméten az utánpótlás-nevelésben vállalt szerepet.

 

Legfrissebb hírek

Győri örömkönnyek az öltözőben

Népsport
2025.02.24. 10:44

Kézilabda: „Rohanunk, de hova?” – kerekasztalnál az akadémiai vezetők

Utánpótlássport
2025.02.20. 19:57

Kézilabda: A mában a jövőt kell látni – Hajdu János

Utánpótlássport
2025.02.14. 16:14

Sorsoltak a férfi kézilabda Magyar Kupában, elkerülte egymást a Veszprém és a Szeged a nyolc között

Kézilabda
2025.02.10. 14:17

Tóth Barna: Fizikailag erősek vagyunk, ez lehet az egyik fegyverünk

Labdarúgó NB I
2025.02.01. 08:01

A Győr legyőzte a Brestet, és nagy lépést tett a csoportelsőség megszerzése felé

Kézilabda
2025.01.18. 19:35

Fontos két pontot szerzett Dániában a Győri ETO a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.01.12. 17:40

Szabadkán folytatja a Győrtől távozó Lukics

Labdarúgó NB I
2025.01.10. 13:20
Ezek is érdekelhetik