Kézilabda: A mában a jövőt kell látni – Hajdu János

Tavaly nyáron – saját megfogalmazása szerint – „nyugdíjba vonult” a korábban a férfi és a női kézilabda-válogatottat is szövetségi kapitányként irányító Hajdu János, aki előtte 2013, vagyis a megalakulása óta a Nemzeti Kézilabda Akadémián dolgozott, sportszakmai igazgatóként és női szakágvezetőként koordinálta az utánpótlásképzést.

A váltás tehát 11 év után történt. Ahogyan a 71 éves szakember akkoriban elárulta, ennyi év után már nem akart a családjától távol élni, így elbúcsúzott a NEKA-tól, és Győrbe tette át a székhelyét, ahol az ETO akadémiáján a Görbicz Anita által elindított tehetségfejlesztő program szakmai vezetőjeként segíti a fiatalokat. Jelenleg a győri Talent Programban 24, U14 és U20 közötti korosztályú fiatallal dolgozik.

Mielőtt viszont a győri munka gyakorlati oldalára térnénk ki, arról kérdezzük a szakembert, megszokta-e már az új feladatát.

„Elég régóta ezt csinálom már, kis túlzással nem is emlékszem, mikor kezdtem el utánpótlás-kézilabdával intenzívebben foglalkozni – mondja nevetve Hajdu. – Így azért nem volt nehéz megszokni az itteni munkát. Több mint fél éve tart már a győri kaland, azt kell mondanom, nem csalódtam benne.”

A szakember állítja, jóval összetettebb munka korosztályos kézilabdázókkal dolgozni, mint azt sokan gondolnák.

„Ahhoz, hogy egy fiatal sportolót igazán megismerjünk, kevés, ha csak az edzésmunkát figyeljük. Akkor kapunk valakiről teljes képet, ha megismerjük mérkőzés közben, nehéz, mondhatni kritikus helyzetben, különböző életszituációkban, a pályán kívül is. Fontos, ki milyen tanuló, hogyan viselkedik a felnőttekkel és a társaival, mennyire fegyelmezett… A mérkőzés pedig másik világ. Van, aki a tréningen piszok jól teljesít, mások pedig »meccsmenők«, az edzésen nem tűnnek különbnek a többieknél, a bajnokit viszont megnyerik a csapatnak. Ezek adják a teljes képet egy játékos kapcsán. Aki egy akadémiára bekerül, azt nevezhetjük tehetségnek, hiszen háromszoros szűrőn megy át, mire felveszik, mi viszont

Ahogyan Hajdu mondja, ez a munka a jövőnek szól.

„Nem az a lényeg, ki most a legjobb játékos, hanem akiben azt látjuk, hogy öt-hat év múlva érhet el kivételes szintre – ezek nem feltétlenül fedik egymást. Objektív és szubjektív mutatók is segítenek ebben: figyelembe kell venni a biológiai életkort, van, aki ilyen tekintetben előrébb tart a társainál, vagyis akcelerált; vannak akik normál tempóban fejlődnek, mások pedig későn érők. A három kategória között akár hat év eltolódás is előfordulhat biológiai szempontból, azonos korban. A szakembereknek ilyenkor szubjektív benyomások alapján is értékelni kell, miközben az objektív mérések eredményeit is látjuk. A gyerekekről bő információhalmaz áll a rendelkezésünkre, és ha mindent egy kalap alá veszünk, akkor tudjuk prognosztizálni a fiatal fejlődését. Ezekben előfordulhat tévedés, de

A játékosoknak egyéni fejlesztési tervet készítenek, ami a lehető legjobban segíti az útjukon a sokra hivatott fiatalokat.

„Több poszton képezzük ezeket a reménységeket, technikai és taktikai szempontból. Gondoljunk csak bele, ha valaki későn érő típus, és hirtelen megnyúlik, az alacsony szélsőből hirtelen magas átlövő lesz; mindenre fel kell készülni. Meglátni a mában a jövőt – erről szól ez az egész.

Ha valaki az akadémiát elvégzi, és nem kerül be rögtön az ETO felnőttcsapatába, nem baj, hiszen egy tizenkilenc éves lánynak borzasztó nehéz állandó helyet kiharcolnia a klasszisok között, mégiscsak a világ egyik legjobb csapatáról beszélünk. De, ha valaki ezután néhány évre elkerül másik NB I-es együtteshez, tapasztalatot szerez, majd visszakanyarodik hozzánk, ugyanúgy elértük a célunkat. Ez az akadémiai képzés lényege, és ez nemcsak a Győrre, hanem a NEKA-ra, a DVSC-re és az FTC-re is igaz. Szerintem ez a rendszer rendkívül pozitív, hiszen már eddig is számos felnőttválogatott kézilabdázó nevelkedett ezeken az akadémiákon, és biztos vagyok benne, hogy ez a jövőben sem változik majd.”

(Kiemelt képünk forrása: Győri ETO KC)