Honvéd: Filkor Kispesten vesz részt próbajátékon - sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.07. 01:01
null
Ha igaz a sajtóhír, akkor 10 olasz, egy máltai és egy francia klub után Filkor hazatérhet (Fotó: archív)
Olasz sajtóértesülések szerint a Milan kölcsönjátékosaként legutóbb a Serie B-ben szereplő Avellino labdarúgója, Filkor Attila a Budapest Honvédnál vesz részt próbajátékon.

 

Több olasz internetes oldal is beszámolt róla, hogy Filkor Attila nem kapott helyet a Latina elleni szombati bajnokira készülő Avellino meccskeretében, az okokról azonban csak az orticalab.it című honlap ír.

A portál értesülései szerint az olasz harmadosztályú együttesek érdeklődését is felkeltő Filkort az NB I-ben szereplő Budapest Honvéd teszteli. A kispestiek szombaton 13 órától a Mezőkövesd ellen lépnek pályára felkészülési mérkőzésen.

A hétszeres magyar válogatott középpályás ebben a szezonban három másodosztályú meccsen lépett pályára az Avellinóban, amely a továbbiakban nem tart igényt a szolgálataira.

Filkor 2004-ben igazolt el Magyarországról, amikor az MTK-tól Máltára szerződött, azóta a máltai mellett 10 olasz és egy francia klub foglalkoztatta.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők: Bratiszlav Punosevac (szerb, Radnicski Nis – Szerbia)
Kölcsönbe érkezők: Josip Elez (horvát, Lazio – Olaszország), Lucas Ontivero (argentin, Galatasaray – Törökország)
Kölcsönből visszatérők:
Bobál Dávid (Soproni VSE), Botka Endre (Kecskemét), Csábi Mihály (Soproni VSE), Czuczi Márton (Békéscsaba), Daru Bence (Siófok), Lőrinczy Attila (Békéscsaba), Emmanuel Mensah (ghánai, FK Bodva Moldava nad Bodvou – Szlovákia)
Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek:David Izazola (mexikói, Pumas UNAM – Mexikó), Francis Koné (togói-elefántcsontparti, szabadon igazolható – próbajáték), Jesús Meza (venezuelai, Olympiakosz Volosz – Görögország, szabadon igazolható, próbajáték), Filkor Attila (Avellino – Olaszország, próbajáték)
Távozók: Donald Bendé Bende (elefántcsontparti, szabadon igazolható), Thomas Iyock Job (kameruni, szabadon igazolható), Andrea Mancini (olasz, Haladás, szabadon igazolható volt), Ariano Navarro (panamai, szabadon igazolható), Cristian Portilla (spanyol, Mitra Kukar – Indonézia, szabadon igazolható volt), Anatolis-Alexis Sundas (román-görög, Fidelis Andria – Olaszország), Kandia Traoré (elefántcsontparti, szabadon igazolható), Vereckei Dániel (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: Raffaele Alcibiade (olasz, Haladás), Bobál Gergely (Gyirmót), Kapacina Valér (Soproni VSE)
Kölcsönből visszamentek klubjukhoz:
Távozhatnak: Daru Bence (érdeklődnek iránta: ZTE), Karacs Péter (érdeklődnek iránta: ZTE), Jevrem Kosznics (szerb)

 

Legfrissebb hírek

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:00

Tujvel óriási hibája után még egyenlített a Honvéd, de a Misleny így is megszerezte első hazai győzelmét

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:50

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42

Női NB I: kétgólos győzelemmel erősítette meg vezető helyét az MTK

Labdarúgó NB I
2025.10.15. 20:05

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

A Ferencváros alapemberét szemelte ki az Al-Ahli

Labdarúgó NB I
2025.10.13. 09:06

Bemutatkozott az ősi riválisnál a Juventust is megjárt kapus

Labdarúgó NB II
2025.10.07. 12:50

Az Újpest és a Honvéd is negyeddöntős a női labdarúgó Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.10.05. 19:23
Ezek is érdekelhetik