Felkészülés: Thomas Dollnak már a mennyiség is fontos

Vágólapra másolva!
2015.02.18. 17:36
Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője örömmel nyugtázta, hogy játékosai a mély talajon is jól járatták a labdát. A szakember a Pápa ellen 3–0-ra megnyert felkészülési meccs után elmondta, már az is fontos, hogy játékosai több időt töltsenek a pályán.  

„Jó teszt volt számunkra ez a mérkőzés, amely az eddigieknél nehezebb volt. A mély talajon is jól járattuk a labdát, különféle játékszituációkból tudtunk gólokat szerezni. Az első félidőben olykor még szorosabban követhettük volna a Pápa játékosait, de összességében elégedett vagyok a mai teljesítményünkkel” – nyilatkozta Thomas Doll a fradi.hu-nak, majd arról is beszélt, miért maradt el a szünetben a korábbi felkészülési meccseken megszokott sorcsere.Thomas Doll a fradi.hu-nak, majd arról is beszélt, miért maradt el a szünetben a korábbi felkészülési meccseken megszokott sorcsere.

„A felkészülés mostani szakaszában már fontos, hogy több időt töltsenek a pályán a játékosok. Hatvan, hetven, akár kilencven percet is. A Debrecen elleni szombati mérkőzésen várhatóan még több idő jut futballistáimnak.”

Legfrissebb hírek

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
22 órája

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
Tegnap, 9:54

Varga Barnabás: Ha nem is tökéletes, de jó kezdés volt

Bajnokok Ligája
2025.07.23. 07:08

Alkudozás helyett – Borbola Bence jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.07.22. 22:39

Szoboszlai jobbhátvédként gólpasszt adott, Pécsi és Wirtz debütált a Liverpoolban

Légiósok
2025.07.20. 16:55

Nyolc gól Pakson, a hazaiak megnyerték a Honvéd elleni meccset

Labdarúgó NB I
2025.07.19. 14:18

Gólzáporos meccsen verte meg városi riválisát a DVSC

Labdarúgó NB I
2025.07.16. 20:03

Németh Krisztián lövése döntötte el az MTK szerdai felkészülési mérkőzését

Labdarúgó NB I
2025.07.16. 13:06
Ezek is érdekelhetik