Felkészülés: 15 éves támadó is játszott az ikszelő ETO-ban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.15. 22:08
null
Ikszelt az ETO (Fotó: eto.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Győri ETO 2–2-es döntetlent játszott a fehérorosz élvonalbeli FK Minszkkel felkészülési mérkőzésen Belekben.

A győriek hivatalos honlapjának beszámolója szerint az ETO-nak rengeteg helyzete volt, „akár fölényes győzelmet is arathatott volna", de sokat helyzetet hagytak ki a támadók.

Az eto.hu tudósítása szerint Miriuta László az 58. percben pályára küldte a mindössze 15 éves Szabó Leventét is, aki előtt szintén adódott komoly lehetőség a gólszerzésre.

Az első félidőben Rudolf Gergely előtt számos helyzet adódott, de csak kapufáig jutott, és Priskin Tamás is alaposan megdolgoztatta a minszkiek kapusát.

A szünet után a fehéroroszok szereztek vezetést, miután belőtték a kipattanót Lubos Kamenár védése után.

A folytatásban Rudolf játszott össze Koltai Tamással, majd előbbi adott be, és a Minszk kapusa Njongo Prisóra ütötte a labdát, ahonnan a kapuba került.

Fejes góllal ismét előnybe került a fehérorosz csapat, majd a hajrában Rudolf harcolt ki büntetőt, és bár a tizenegyest kihagyta, a kipattanót értékesítette.

FELKÉSZÜLÉS
GYŐRI ETO FC–FK MINSZK (fehérorosz) 2–2 (0–0)
Belek.
ETO: Kamenár – Brdarovszki, Lipták, Lang, Ibánez (Dinjar, 58.) – Bucsa (Szabó L., 58.), Pátkai (Priso, a szünetben) – Stevanovic (Strestík, 65.), Rudolf G., Koltai (Kamber, 58.) – Priskin (Windecker, 40.).Vezetőedző: Miriuta László
Győri gólszerzők: Priso, Rudolf
Forrás: eto.hu

TOVÁBBI MAI NB I-ES FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Ferencváros–Podbrezova 4–1
Nyíregyháza–MFK Kosice 1–2

 

Legfrissebb hírek

Pénzbírság és szektorbezárás az ETO és a BVSC büntetése

Magyar foci
2025.08.13. 17:17

Duplázott a nyári szerzemény, a Man. City is győzött a PL-rajt előtt

Angol labdarúgás
2025.08.10. 08:05

De Bruyne-show a Napolinál, győzött a Girona ellen a Serie A címvédője

Olasz labdarúgás
2025.08.09. 21:08

Megvan Gyökeres első gólja, az Arsenal sima győzelemmel hangolt a PL-re

Angol labdarúgás
2025.08.09. 20:06

De Geát megünnepelték, Seskóékat bemutatták, a Manchester United döntetlent játszott a Fiorentinával

Minden más foci
2025.08.09. 18:00

Kirúgta táplálkozási tanácsadóját a Real Madrid – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.08.07. 15:29

Egyszerre három magyar is pályán lehet a Liverpoolban a Bilbao ellen

Angol labdarúgás
2025.08.04. 11:09

Felkészülés: döntetlent játszott a DAC az Al-Garafával

Labdarúgó NB I
2025.08.03. 19:51
Ezek is érdekelhetik